Hírek
2014. Március 05. 09:40, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Március közepén indul a győri fesztiválév
Március 15-én indul a fesztiválév a kisalföldi megyeszékhelyen: ekkor veszi kezdetét az április elsejéig tartó Győri Tavaszi Fesztivál, amely több tucat, részben ingyenes programmal várja az érdeklődőket.
Simon Róbert Balázs (Fidesz) alpolgármester a programsorozat keddi beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: a tizennyolcadik alkalommal megrendezett esemény szervezésekor az idén is arra törekedtek, hogy minél színesebb és minél szélesebb réteget megszólító produkciókkal várják a mind nagyobb számú - az ország határain túlról is érkező - érdeklődőt.
Az eseményen elhangzott: a nyitónap esti programja Másik Lehel és Vizeli Csaba Klapka című rockmusicalje lesz, amelyet a Városháza előtti téren, ingyenes előadás keretében láthat a közönség. másnap a megyei művelődési központban mutatják be az évek óta sikerrel futó, Sopronban színpadra állított musical show-t, a SingSingSing 2-t.
Március 19-én a világzene szerelmeseinek kedvében járnak a szervezők az Eastwing Group koncertjével, másnap pedig a könnyebb műfajoknak adóznak Paul Blake Római vakáció című zenés játékával, amelynek zenei alapját Cole Porter dalai adják.
Március 23-án kora este a kisebbeket várja Fodor Zoltán Társulata a Vuk című előadással, 25-én pedig Robert Harling Acélmagnóliák-ja kerül színre a fesztivál keretében. Március 27-én mutatják be Vilányi László Folyótól folyóig című verseskötetét, 30-án pedig, tartva a sokéves hagyományt, a hímes tojás napját rendezik meg a Gyermekek Házában.
Domanyik Eszter, a városháza szóvivője jelezte: március 21-22-én rendezik meg - immár tizenötödik alkalommal - a Győri Ütős fesztivált, amelyen kiemelt szerepet kap a most negyvenéves helyi ütős együttes, de olyan világsztár is fellép a fesztiválmásodik napján, mint a két évtizedes karrierje során Billy Idol-lal és Ozzy Osborne-nal is dolgozó amerikai Brian Tichy.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
