Hírek
2016. Február 22. 07:54, hétfő |
Bulvár
Forrás: mti
Második hete uralja a Deadpool az amerikai mozikat
Második hete uralja a Deadpool című amerikai szuperhősös akciófilm a hétvégi észak-amerikai mozis kasszasikerlistát - írta a Variety.com.
Ezen a hétvégén a becslések szerint 55 millió dolláros (15,2 milliárd forint) jegyárbevételre tett szert a Fox stúdió Tim Miller rendezte szuperhősmozija, mely az első hétvégén 132,2 millió dollárral vezette az észak-amerikai toplistát.
Az X-Men-sorozat 2009-es epizódjában már feltűnt Deadpool, eredeti nevén Wade Wilson - akit, mint az X-menben, most is Ryan Renolds alakít - egy operáció után különleges képesség birtokába kerül: ha sérülés éri éri, igen gyorsan meggyógyul.
A Deadpoollal szemben nem sok új alkotást indítottak a hétvégén Észak-Amerikában. A Risen (Felemelkedés) volt közülük a legeredményesebb, a Jézus halálát és feltámadását kutató katona drámája a toplista harmadik helyére került 2915 filmszínházban szerzett 11 millió dolláros jegyárbevételével.
A sikerlista negyedik helyére szintén egy frissen bemutatott alkotás futott be: a The Witch (A boszorkány) című horrorfilm 1630-ban, Új-Angliában játszódik, ahol a középpontban álló puritán család tajgait természet feletti erők fordítják egymás ellen. Az A24 stúdió filmjére 2046 észak-amerikai filmszínházban 8,7 millió dollárért váltottak jegyet.
A toplista második helyét ezen a hétvégén is a Kung Fu Panda 3 foglalta el, 12,5 millió dollárra tett szert ez alkalommal. Az animációs film januári bemutatója óta 117,1 millió dolláros jegyárbevételnél tart.
Az ötödik helyre a Hogyan legyünk szinglik című romantikus vígjáték futott be 8,2 millió dollárral, mellyel együtt 31,8 millió dollárra növekedett az észak-amerikai jegyárbevétele.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 13:00, hétfő | Bulvár
Középkori \"vámpír\" arcát rekonstruálták horvát kutatók
Első alkalommal, több mint négyszáz év távlatából sikerült rekonstruálni annak a férfinak az arcát Horvátországban, akit saját korában vámpírnak tartottak - írta az Index.hr horvát hírportál.
2026. Február 22. 15:00, vasárnap | Bulvár
Ricky Martin július 6-án a Budapest Sportarénában ad koncertet
Újra Magyarországon ad koncertet Ricky Martin. A világhírű latin pop előadó július 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.
2026. Február 19. 19:00, csütörtök | Bulvár
A Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is fellép a Művészetek Völgyében
Mások mellett a Parno Graszt, a Carson Coma és a Quimby is zenél majd a 35. Művészetek Völgye fesztiválon, amelynek Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont nyár közepén
