Hírek
2019. Augusztus 09. 14:04, péntek | Belföld
Meg akart ölni egy gyereket és egy nőt a miskolci férfi
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint évek óta zaklatta, hétfőn pedig megöléssel fenyegette az egyik nő ismerősét és annak gyerekét.
A férfi és a nő, valamint annak családtagja között régóta rossz a viszony. A férfi 2016-tól zaklatta a család egyik női tagját, de pár napja ez fokozódott. Augusztus 5-én, hétfőn délután a férfi egy borsod megyei településen lévő szórakozóhelyen találkozott a nővel, aki éppen az ott dolgozó ismerősét látogatta meg. Amikor a nő észrevette, elment onnan, a férfi viszont követte és az utcán kiabált utána:
El leszel kapva te is, meg a kölyköd is, megöllek titeket!
A halálos fenyegetés után a zaklató visszatért a szórakozóhelyre és büszkén mesélte ismerőseinek, hogy már korábban is zaklatta a családot. Eközben kiszemelt áldozata annyira megijedt, hogy a lakásából telefonált a rendőröknek. A férfival szemben zaklatás miatt indult eljárás.
"A gyanúsított agresszív magatartása arra enged következtetni, hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást.
A férfi jelen cselekményt feltételes szabadságra bocsátás próbaideje alatt követhette el, így megalapozottan tartani lehet attól is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el" - írta Dr. Horváth Dóra, a Miskolci Törvényszék szóvivője az Origónak küldött közleményében.
Mindezen körülményekre figyelemmel a járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelése mellett döntött.
Erendelte szeptember 8-ig a gyanúsított letartóztatását. A végzés ellen a férfi fellebbezett, így ez egyelőre nem jogerős.
Forrás: origo.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
