Hírek
2010. November 24. 07:41, szerda |
Belföld
Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar
Még 75 év a nők egyenlőségéig
![Még 75 év a nők egyenlőségéig](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Ha a jelenlegi trendek nem változnak, még 75 év mire a dél-afrikai nők a férfiakkal egyenlően lesznek reprezentálva a pénzügyi szektorban. Friss adatok szerint a nők aránya nem nőtt, hanem éppenséggel csökkent az elmúlt tíz évben.
Dél-Afrika pénzügyi szektora mintegy 270 ezer főt foglalkoztat, és az ország GDP-jének több mint 20 százalékát termeli. A nemi egyenlőség megvalósítása éppen ezért komoly kihívás a szektor számára a Landelahni munkaerő toborzó cég szerint. A cég megbízásából készített felmérés eredményei azt mutatják ugyanis, hogy az elmúlt tíz évben nem nőtt, hanem csökkent a nők aránya a pénzügyi szférában. Ez alapján a szakértők úgy becsülik, a trendek változatlansága mellett még 75 év kell ahhoz, hogy a két nem kiegyenlített arányban adja hozzá tudását a szektor működéséhez.
A HR cég szakértője szerint láthatólag nincs következetes oka a nők számbeli csökkenésének a pénzügyi szférában. A cég szerint a nők egyre többféle kurzuson tanulnak ösztöndíjjal az egyetemeken, így elképzelhető, hogy más pályák szívták el a női pénzügyi munkaerő utánpótlást. Mindemellett az elmúlt években jelentősen javultak a női vállalkozók működési lehetőségei, így meglehet, hogy sok, korábban pénzügyi téren dolgozó nő időközben önálló vállalkozásba kezdett, illetve pályát módosított.
A Landelahni szerint pozitív változás viszont, hogy ugyanezen időszak alatt duplájára nőtt a fekete-afrikaiak aránya a magasabb beosztású foglalkoztatottak körében. Arányuk 2009-ben 48 százalék volt a pénzügyi területen érdekelt közép- és felsővezetők között.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 28. 11:02, vasárnap | Belföld
Gyopáros Alpár: több mint 1,8 milliárdos támogatást kaptak az önkéntes tűzoltó-egyesületek a Magyar falu programban
A kormány több mint 1,8 milliárd forint értékben támogatott önkéntes tűzoltó-egyesületeket az elmúlt több mint négy évben a Magyar falu programban működő Falusi Civil Alapon keresztül
2024. Július 28. 11:01, vasárnap | Belföld
Tusványos - Orbán Viktor: ha Európa nem tér észhez, magára marad ebben a háborúban
Megkezdődött egy békepárti \"erjedés\" és ha Európa nem hagy fel háborúpárti álláspontjával, magára marad ebben a háborúban
2024. Július 28. 10:59, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Mélyponton a születésszám
Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent