Városlista
2024. szeptember 10, kedd - Nikolett, Hunor

Hírek

2011. Február 13. 08:40, vasárnap | Helyi
Forrás: Nyugathír

Megduplázhatják bevételeiket az iparűzési adót eltörlő kistelepülések

Megduplázhatják bevételeiket az iparűzési adót eltörlő kistelepülések

A Győr-Moson-Sopron megyei Rábacsécsényben és Tápszentmiklóson sorban állnak a vállalkozások, hogy telephelyeiket átjelentsék a két faluba. Az önkormányzatok a kedvezményért cserébe a beköltöző cégek gépjárműadóját fizettetik cs

"Itt vannak a kezemben azok a papírok, amelyekkel megérkeztek hozzánk a vállalkozók" - mutatja Kovács Teodóra rábacsécsényi faluvezető. A Csorna melletti községben két éve törölték el az iparűzési adót. Az átjelentkező vállalkozások gépjárműadója 2009-ben 2 millió, tavaly pedig 11 millió forint hasznot hozott a 620 lelkes falunak, amely idén a költségvetésében 22 millió forintos bevétellel számol.

Kovács Teodóra polgármester, Rábacsécsény: "85 millió forint az önkormányzat költségvetése, működtetünk intézményeket, és ehhez hozzá kell tenni az önkormányzatnak. Illetve nagyon fontos elmondani, hogy különböző pályázatokat készítettünk, és a pályázatíróknak, a tervezőknek, a pályázati önrészhez nagymértékben hozzásegített ez az összeg, amit pluszként termeltünk."

Németh András építési vállalkozónak félmillió forinttal több marad a zsebében azzal, hogy Tápszentmiklóson nem kell iparűzési adót fizetnie.

"Szerintem ez egy jó ötlet, egy jó kezdeményezés, és ugye az egészben az a jó, hogy mindkét félnek előnyös ez a megoldás, és azt mondom, hogy nagyon sokat hoz a településnek, és a falu is sokkal jobban, rugalmasabban tud fejlődni" - mondta a vállalkozó.

"Ennek a vállalkozónak 8 kamionja van, őneki négy, ez egy francia cég" - sorolják a jelentkezőket a tápszentmiklósi polgármesteri hivatalban. A Győr melletti községben egymásnak adják a kilincset a különböző cégek. Tápszentmiklós évi 4 millió forintos iparűzési adóról mondott le azért, hogy megduplázza a bevételeit a telephelyüket átjelentő vállalkozások gépjárműadójából.

Bajcs Hajnalka körjegyző, Tápszentmiklós: "Amióta a képviselőtestület hatályon kívül helyezte az iparűzési adót, 20 vállalkozás jelentkezett a településen. Főként árufuvarozással foglalkozó vállalkozók, ez azt jelenti, hogy iparűzési adó tekintetében olyan 4 millió forint körül lett volna az éves bevételünk. Ha ezt a gépjárműadóval kompenzáljuk, akkor olyan 8 millió forint bevétel várható."

A települések gazdálkodását az is erősítheti, hogy a gépjárműadó befizetése mellett több cég jelezte: akár munkahelyeket is teremtenének a helyben élők számára.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 09. 09:14, hétfő | Helyi

Jövőre már pilótákat is képeznek a Széchenyi-egyetemen

A nagy utasszállító repülőgépek vezetésére készíti fel a hallgatókat az a képzés, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem indít 2025 februárjától a Wizz Air légitársasággal partnerségben.

2024. Szeptember 09. 08:09, hétfő | Helyi

Iskolapélda Győrben is

Iskolapélda elnevezéssel indított kampányt a rendőrség annak érdekében, hogy tanévkezdéskor ne történjen gyermekeket érintő közlekedési baleset.

2024. Szeptember 09. 07:08, hétfő | Helyi

Veszélyes növény közeledik hozzánk – jelezte az agrárminiszter

A kaukázusi medvetalp mérgező, fényérzékenyítő növény, veszélyes, mivel már az emberi bőrrel érintkezve kifejti mérgező hatását.

2024. Szeptember 08. 09:12, vasárnap | Helyi

Bíró Attila visszatért, a vízilabda edző a GYVSE Uni-Győr női szakágvezetője

Visszatér Bíró Attila a vizilabdasportba.