Hírek
2010. Március 30. 14:03, kedd |
Helyi
Forrás: Arrabona Városvédő Egyesület
Megemlékezés Győr töröktől való visszafoglalásának 412. évfordulójáról
![Megemlékezés Győr töröktől való visszafoglalásának 412. évfordulójáról](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Hagyományt újra teremtő helyszín volt 2010. március 29-én a győri Szent Orsolya templom.
A zsúfolásig megtelt épületben tartott megemlékezés az Arrabona Városvédő Egyesü
A Szentmisével egybekötött ünnepség szónokai Bana József, a győri levéltár igazgatója Fehérné Markó Kamilla és Szabó Gyula hangsúlyozták Győr töröktől való visszafoglalásának városunk határain messze túlmutató jelentőségét. A Kereszténység és Európa számára oly fontos, a létet is veszélyeztető Oszmán Birodalom feletti jelentős győzelem például szolgált az egész akkori világ számára, üzenete volt, hogy hittel és elszántsággal a legádázabb ellenség is legyőzhető.
A megemlékezésen a győri hősök lelki üdvéért ajánlva Szentmisét celebrált Vereczkey Tamás atya, aki beszédében hangsúlyozta a hitből fakadó igazság rendkívüli fontosságát.
Az ünnepség fényét emelte a Pannon Kvartett és Barátai színvonalas zenei produkciója, valamint Fehér Imre ez alkalomra választott szavalata Wathay Ferenc reneszánsz magyar költőnk énekeiből.
A résztvevők legnagyobb megelégedésére ígéret is elhangzott, mely szerint immár a hagyománynak megfelelően, jövőre már nagyszabású körmenettel és ünnepségsorozattal fogunk emlékezni városunk legnagyobb saját ünnepére.
A szervezők megbízásából : Herkely kos
Arrabona Városvédő Egyesület
Társadalmi elnöke
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 09:11, szombat | Helyi
Hamarosan indul a mennyei megyei is
Elkészült a sorsolás a labdarúgó vármegyei első osztályban. A bajnok, de a feljutást nem vállaló Koroncó Kapuváron kezd. A bajnokság 16 csapatosra bővült.
2024. Július 27. 08:15, szombat | Helyi
Életet is menthetnek a zsetonok
Zsetonokat gyűjt a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
2024. Július 27. 07:15, szombat | Helyi
Győrzámoly: Kinőtték az iskolát, konténerrel bővülnek
A sok fiatal kiköltöző miatt egyre nagyobb az igény az oktatási intézményre Győrzámolyon.
2024. Július 26. 09:12, péntek | Helyi
Belga sportigazgatója lett az ETO-nak
A bajnokság megkezdése előtt néhány nappal új sportigazgatója lett az ETO NB I-es labdarúgó csapatának. A belga Steven Vanharen korábban az MTK másodedzője is volt.