Városlista
2024. július 31, szerda - Oszkár

Hírek

2016. Október 11. 15:11, kedd | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Meghalt a csecsemő, az anya előzetes letartóztatásba került

Meghalt a csecsemő, az anya előzetes letartóztatásba került

Minderről Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője tájékoztatta az MTI-t. Az információk szerint a 28 éves nő szombat éjjel halálosan megsebesítette nyolc hónapos kislányát Fertőendréden.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a nyomozás érdekeire hivatkozva kedden annyit közölt az MTI-vel, hogy az ügyben halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
Máté Kinga törvényszéki szóvivő az előzetes letartóztatás indokaként elmondta, hogy a gyanúsítottnak, aki a gyermeke születése után, 2016 májusában költözött Svájcból Magyarországra, sem bejelentett lakóhelye, sem tartózkodási helye nincs, eddigi lakóhelyén úgynevezett szívességi lakáshasználóként élt. Munkahelye és jövedelme nincs. Emellett a nőt korábban vagyon elleni bűncselekmények miatt már megbüntették, s jelenleg is zajlik ellene egy eljárás csoportos garázdaság miatt, ezért fennáll a bűnismétlés veszélye - fűzte hozzá.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 09:14, kedd | Helyi

A harmadik legjobb magyar intézmény lett a Széchenyi István Egyetem az Európai Egyetemi Játékokon

A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyertek a Debrecenben és Miskolcon megrendezett Európai Egyetemi Játékokon.

2024. Július 30. 08:13, kedd | Helyi

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is kaptak támogatást

Hétszázezer forint támogatást nyert el a katasztrófavédelem pályázatán a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület, üzemeltetésre pedig 128 ezer forinthoz jutottak hozzá egy polgári védelmi kiíráson.

2024. Július 30. 07:12, kedd | Helyi

Osztalékfizetéseket ellenőriztek a Győr-Moson-Sopron vármegyei NAV revizorai

A revizorok összevetették a cégek beszámolóit, a NAV rendszereinek adatait és vizsgálták a taggyűlési határozatokat is.

2024. Július 29. 09:13, hétfő | Helyi

Ilyen meglepetésre nem számítottunk

A Hanyi nyár bevételét a farádi Vöröskeresztes Alapszervezet kapta.