Hírek
2019. November 13. 06:15, szerda | Külföld
Meghalt a fiatal tornász miután leesett a felemáskorlátról
Meghalt egy 20 éves tornász az Egyesült Államokban, két nappal azt követően, hogy súlyos sérüléseket szenvedett, miután edzésen leesett a felemáskorlátról.
Melanie Coleman a Dél-Connectiucati Állami Egyetem (Southern Connecticut State University) tornászcsapatának harmadéves versenyzője még november 8-án péntekent szenvedett súlyos sérülést, miután az egyik edzésen egy rutingyakorlat során leesett a felemáskorlátról, számolnak be az esetről amerikai források.
Coleman helyszínen tartózkodó edzője azonnal megkezdte a sérült tornász ellátását, majd kórházba szállították, ahol két nappal később meghalt.

Mint azt Patrick Dilger, az egyetem szóvivője elmondta, Coleman elsődleges szere ugyan a gerenda volt, de rendszeresen versenyzett felemáskorláton is, azaz egyáltalán nem volt idegen számára a szer. A tragikusan végződő edzésen nem az egyetem csarnokában gyakorolt, hanem egy külső helyszínen (New Era Training Facility), amellyel 2003 óta szerződésben áll az egyetem, és elmondásuk szerint "a New Era mindig is megfelelt a legmagasabb biztonsági elvárásoknak".
A történeteket az egyetem és rendőrség is vizsgálja.
Forrás: origo.hu
Kép: twitter.com
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
2026. Április 23. 12:00, csütörtök | Külföld
Romániában elfogadta a képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását
Döntő házként elfogadta szerdán a román képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvóta megduplázását.
