Hírek
2013. Szeptember 07. 19:12, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Meghalt a győri női kosárcsapat klubigazgatója és vezetőedzője - Fotók!
Súlyos közúti balesetet szenvedett a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító autóbusz szombaton Kapuvár és Vitnyéd között. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette.
A balesetben egy személyautó ütközött össze a győri együttest szállító busszal, s a kisalfold.hu beszámolója szerint Tapodi a helyszínen belehalt sérüléseibe. Fűzyt a helyszínen újra kellett éleszteni, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba, de annyi vért vesztett, hogy az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
A kisalfold.hu úgy tudja, hogy Natasa Kovacevicnek, a győri együttes szerb játékosának a lábát amputálni kellett, a kórházban pedig további három sérültet látnak el, de az ő állapotuk nem életveszélyes.Tapodi Péter korábban a női válogatottnál Rátgéber László szövetségi kapitány mellett másodedző volt, de Győrben vezetőedzőként is dolgozott.Fűzy hosszú évekig Pécsen dolgozott, előbb Rátgéber László segítője volt, majd már vezetőedzőként 2010-ben bajnokságot nyert a Pécs 2010-zel. Az aranyérem megszerzése után szerződött Győrbe, ahol 2012-ben ért a csúcsra, miután a Magyar Kupát és az NB I-et is megnyerte csapatával. A legutóbbi szezonban mindkét sorozatban ezüstérmes lett irányításával a csapat.



"Ákos 13 évig volt a segédedzőm, és egy évet a válogatottnál is együtt dolgoztunk, Péter pedig három évig volt mellettem a válogatottnál" - nyilatkozta az MTI-nek Rátgéber László. "Olyan, mintha a testvéreimet vesztettem volna el, együtt jártunk nyaralni, teljesen összenőttünk. Nem tudom felfogni ezt a tragédiát."Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, a városnak és a csapatnak egyaránt nehéz lesz feldolgozni ezt a tragédiát, és őszinte részvétét fejezte ki az elhunytak családtagjainak.
"Két igazi sportembert veszítettünk el, akik egész életükben a jó ügy érdekében, a sport és a tehetség ünnepéért dolgoztak, mindezt magas szakmai színvonalon tették. Sosem felejtjük el őket, hiszen a győri kosárlabdasport legfényesebb sikereit köszönhetjük tevékenységüknek."A győriek 16 órától játszottak volna Sopronban, a bajnok és kupagyőztes Uniqa-Euroleasing Sopronnal Krasznai-emlékmérkőzést.
MTI Fotó: MTI Hírcentrum
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 08:19, szombat | Helyi
Távozott a bajnok ETO FC Győr sportigazgatója
Borbély Balázs vezetőedző után Steven Vanharen sportigazgató is távozott a bajnoki címvédő ETO FC Győr labdarúgócsapatától.
2026. Június 13. 08:07, szombat | Helyi
Újra triatlon Győrben – nevezési csúccsal és országos bajnoki címekkel zárult a III. KisTri Triatlon Fesztivál
Harmadik alkalommal rendezte meg sikeresen a KisTri Team Sportegyesület a KisTri Triatlon Fesztivált Ikrényben, amely mára egyértelműen bizonyítja: újra van triatlon Győrben és a térségben.
2026. Június 13. 07:09, szombat | Helyi
Medencefeltöltés okosan – ezt tanácsolja a Pannon Víz
Lehetőleg ne egyszerre töltsük fel a medencénket, az automata öntözőt pedig állítsuk lehetőleg éjszakai üzemre! – tanácsolja a Vízmű.
2026. Június 12. 08:21, péntek | Helyi
A győri úszóklub szerezte a legtöbb pontot az OB-n
A pontverseny rendkívül kiélezett küzdelmet hozott, a győriek végül hajszálnyi különbséggel előzték meg a Ferencvárosi Torna Club csapatát, ezzel megszerezve az országos bajnoki címet a klubok versenyében.
