Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2013. Szeptember 04. 05:00, szerda | Bulvár
Forrás: ma.hu

Megkínozta, megölte és megfőzte a férjét

Megkínozta, megölte és megfőzte a férjét

Droggal kábította el az áldozatát.

Kegyetlen módon vetett véget férje életének egy nő Kínában, miután megelégelte, hogy a férfi akkor is erőszakoskodik vele, amikor ő nem akarja, sőt, a lányát is rendszeresen molesztálta.

Besétált a rendőrségre és közölte a nő, hogy megölte a férjét, de előtte kegyetlenül megkínozta - számolt be a Daily Mirror című lap. A kínai asszony azt mondta, hogy második férje rendszeresen molesztálta őt az akarata ellenére is, és kikezdett az előző férjétől született lányával, ezt elégelte meg és emiatt forralt szörnyű tervet.

No meg egy fazék vizet a kuktában, amivel három napon keresztül újra meg újra megkínozta a férfit, áldozata pedig azért nem tudott védekezni, mert a nő előzőleg bedrogozta őt. A három nap alatt többször durván meg is verte a férfit, majd amikor az belehalt a kínzásokba és a sérülésekbe, az asszony egy fűrésszel feldarabolta a testét és immár kisebb részekben tette fel főni, hogy eltüntesse a nyomokat. Az Anhui News című, kínai kormány által támogatott hírportál arra nem tért ki, hogy utána a főtt hússal a nő mit csinált, és az ügyben nyomozást kezdett Lu'an City rendőrsége is elzárkózott a további részletek közlésétől.

A nő a bevallása szerint azért ment el a rendőrségre és vallotta be a korábban elkövetett gyilkosságot, mert a bűncselekmény miatt folyamatos lelki teher nehezedett rá és 6 kilót fogyott.

Címkék: kína, színes

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 18. 08:09, szerda | Bulvár

Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd

Péntektől karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd, amely immár negyedszer változik az ország legmagasabb, száz méteres karácsonyfájává - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.

2024. December 18. 08:08, szerda | Bulvár

Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott Békeláng

Megérkezett a Parlamentbe a betlehemi Születés Templomában meggyújtott békeláng, amelyet a magyar cserkészek küldöttsége adott át az Országházban.

2024. December 13. 07:42, péntek | Bulvár

Egy teljes hónapra leáll a kecskeméti Mercedes gyár

A kecskeméti Mercedes-gyár téli termelési szünetet tart december 18. és január 20. között, a korábbi éveknek megfelelően - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. az MTI-vel csütörtökön.

2024. December 12. 07:55, csütörtök | Bulvár

Forradalmi fülkagyló-helyreállító műtétet hajtottak végre a Heim Pál kórházban

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le -