Városlista
2026. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2011. November 11. 15:30, péntek | Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

Megnyílt a Győri Könyvszalon

Megnyílt a Győri Könyvszalon

Az idén immár tizenegyedik alkalommal nyitotta meg kapuit a könyvek győri seregszemléje a színház épületében. A megnyitón Varró Dániel vehette át a szalon alkotói díját.

Péntektől vásárnapig ismét a könyveké, az irodalomé a főszerep városunkban. Az ősz legnépszerűbb rendezvényén a könyvvásáron túl számos író-olvasó találkozó, szerzői est, gyermekprogram, konferencia és előadás várja az érdeklődőket.

A könyvünnep megnyitóján Borkai Zsolt polgármester úgy fogalmazott, az évek folyamán nemcsak a hűvösebb évszakok, de az egész év egyik legvonzóbb eseményévé nőtte ki magát a Győri Könyvszalon. „Sőt, országos szinten is úgy tűnik, hogy a második legnagyobb könyves seregszemlének ma már Győr városa adhat otthont. Írók, költők, olvasók, kiadók, kereskedők és testvérvárosaink képviselői találkoznak, hogy a közös érdek: az olvasás népszerűsítése és a nemzeti kultúra előtt tisztelegjenek.”

Hozzátette, fontos a jó példa is, hiszen gyermekeink már az internet, a mobiltelefonok világában nőnek fel, de azzal, ha pici koruktól kezdve felolvasunk nekik, megszerettetjük velük a könyveket, a verseket, a meséket, talán sikerülhet őket az olvasás irányába terelni. Nem véletlen, hogy kiemelt szerep jut a gyermekprogramoknak a három nap alatt.

A megnyitón Halász Judit közreműködött, többek között részletet adott elő a „Túl a Maszat-hegyen-ből”.

Az idei alkotói díjat Varró Dániel József Attila-díjas költő, műfordító, a népszerű „Túl a Maszat-hegyen” verses meseregény szerzője vehette át Borkai Zsolt polgármestertől és Rózsavölgyi Lászlótól az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnökétől.

Varró Dániel köszönetet mondott az elismerésért. Kiemelte, a költészet nem valami múltbéli, élettelen emlék, a költészet nagyon is él napjainkban is. Hozzátette, a verseknek nem az a küldetése, hogy az irodalom valami magasztos, nagyon fennkölt és elérhetetlen dolog legyen, a versek barátságosak, otthonosak, közel állnak hozzánk.

A költő munkásságával kapcsolatban úgy fogalmazott, a gyermekeink megérdemlik, hogy színvonalas műveket kapjanak, szórakozva tanulhassanak, és legyen választásuk a vacakkal szemben.

Ahogy a művész rímbe szedte: „…sok-sok verseskönyvet vegyetek, – húzzák le a súlyos verseskötetek – a kabátzsebeket, retikülöket, tasókat, – ezt üzenem a nyájas olvasóknak.„

A Könyvszalon három napjának részletes programja itt olvasható.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi

MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!

Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.

2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi

Győri fiatalok a válogatottban

A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.

2026. Április 05. 08:20, vasárnap | Helyi

A Mi Hazánk is a szavazásra buzdít

Egyre népszerűbb a Mi Hazánk támogatásával tavasszal indult a Bűnvadászok YouTube-csatorna.

2026. Április 05. 08:08, vasárnap | Helyi

Speed maraton: Ön is javasolhat helyszínt

A rendőrség 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken.