Hírek
2024. Október 16. 09:17, szerda | Helyi
Megrúgták, egyik vesét ki kellett venni a győri focistának
Fiatal, korosztályos válogatott játékosáért aggódik az ETO-család.
Az U19-ben szereplő Zója-Katona Márk a Diósgyőr elleni meccsen rúgást kapott a veséjére. Hazafelé a buszban rosszul lett, a miskolci kórházban életmentő műtétet végeztek rajta.
A szombati U19-es bajnoki kissé parázs hangulatú volt. A második félidő közepén Márkot a rúgás következtében le is kellett cserélni. A mindössze 16 esztendős játékvezető három sárga lapot osztott ki a meccsen. A mérkőzést 2-1-re a hajrábeli fordítás után a DVTK nyerte.
Hazafelé a buszban az ETO korosztályos válogatott játékosa egyre rosszabbul lett, Máté Győző a csapat edzője ezért mentőt hívott. Szerencsére. A veséje ugyanis megrepedt a fiatal labdarúgónak a hasüregébe folyt a vér. A miskolci kórházba szállította a rohammentő, kivették a veséjét: a nagyobb gond az volt, hogy a másik veséje nem akart elindulni. Vasárnap délelőttre jobban lett, a veséje is elindult, levették a gépről és felébresztették a mélyaltatásból.
A győri játékosok könnyek között értek haza, a csapat vasárnap aztán közös fotóval üzent Márknak: "az egész klub nevében kívánunk jobbulást és mihamarabbi felépülést, gyógyulj meg, Csöpi!" – írták.
A DVTK edzője a klub honlapján azt nyilatkozta, hogy "a legfontosabb az egészség, sokkal fontosabb mint a futball! Jobbulást és kitartást kívánunk Zója-Katona Márknak. Most ez a legfontosabb."
Úgy tudni, nem kizárt, hogy az esetnek a sérülés kapcsán folytatása is lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Május 01. 08:24, péntek | Helyi
Szálasy doktor rangos elismerést kapott
Újabb rangos elismerést vehetett át a Győri Audi ETO KC szakmai stábjának egyik legrégebbi tagja. Dr. Szálasy László csapatorvost április 21-én szülővárosában, Székelyudvarhelyen tüntették ki Udvarhelyért Prima Díjjal.
2026. Május 01. 08:16, péntek | Helyi
Vágányzár miatt változik a menetrend
Más menetrend szerint járnak a vonatok vágányzár miatt a Budapest – Győr – Hegyeshalom vasútvonalon május 01-től június 19-ig.
2026. Május 01. 07:06, péntek | Helyi
Helikopterpilóta lenne? A győri egyetemen megtanulhatja
Szeptembertől már nemcsak repülőgép-, hanem helikopterpilóta-képzést is kínál a Széchenyi István Egyetem, amely tavaly szeptemberben indított el a pilótaképzést. Július 20-ig lehet jelentkezni.
