Hírek
2017. Szeptember 10. 05:00, vasárnap |
Külföld
Forrás: Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
Megtiltották Londonban a Taxify működését
![Megtiltották Londonban a Taxify működését](/external/image_cache/8/6/6/866cee51b2574764a4efdcd761d3231e.jpg)
Néhány nappal indulása után megtiltották a londoni hatóságok a Taxify taxiszolgáltató cég működését.
A cég a Financial Times szombati beszámolója szerint közölte a londoni gazdasági napilappal, hogy a londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) visszavonta működési engedélyét, "valamiféle biztonsági aggályokra" hivatkozva. A Taxify közölte, hogy vitatja az intézkedés jogosságát, mivel minden biztonsági szabálynak eleget tesz, és fellebbez a döntése ellen.
A TfL ugyanakkor azt közölte, hogy a Taxify egy leányvállalatán keresztül akart londoni taxiszolgáltatást nyújtani, e vállalkozásnak viszont erre nem is volt engedélye.
Markus Villig, a Taxify alapítója és vezérigazgatója a Financial Timesnak nyilatkozva ezt cáfolta, mondván: a Taxify egy olyan taxiszolgáltató céget vett meg, amelynek volt londoni taxiengedélye, és a Taxify ezt az engedélyt is megvásárolta.
A négy éve Észtországban alakult, Magyarországon is jelen lévő Taxify az általa megvásárolt City Drive Services cégen keresztül alig három napja kezdte működését Londonban, azzal a nem titkolt céllal, hogy piacot hódítson el a hozzá hasonlóan mobiltelefonos alkalmazásra épülő amerikai Ubertől, amely 2012 óta működik Londonban és más brit nagyvárosokban.
A Taxify a TfL tiltó döntéséig háromezer sofőrt alkalmazott Nagy-Britanniában. Az Ubernek 40 ezer sofőrje van a brit piacon.
A TfL szeptemberben dönt arról is, hogy meghosszabbítja-e újabb öt évre az Uber londoni taxiszolgáltatási engedélyét. A városházi hatóság közölte: döntéséhez figyelembe veszi a Scotland Yardtól kapott tájékoztatást, amely aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, ahogy a cég az utasok elleni szexuális támadásokról és egyéb erőszakos cselekményekről szóló bejelentéseket kezeli.
Londonban már több nagyszabású taxistüntetés is volt az Uber ellen. A 25 ezer londoni taxist képviselő szakmai szervezetek tisztességtelen versennyel vádolják az Ubert, mivel szerintük a cég sofőrjei a hagyományos taxik vezetőire vonatkozó rendkívül szigorú előírások betartása nélkül nyújtják gyakorlatilag ugyanazt a szolgáltatást.
A londoni városháza korábban több lehetőséget is fontolóra vett az Uber tevékenységének korlátozására, egyebek mellett azt, hogy a mobiltelefonos alkalmazáson keresztül leadott rendelés után az ügyfélhez legközelebb tartózkodó Uber-sofőrnek legalább öt percet várakoznia kellett volna, mielőtt az utast felveszi. Boris Johnson, London előző polgármestere - a jelenlegi brit külügyminiszter - azonban ezeket az elképzeléseket annak idején "életképtelennek" minősítette és elvetette.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:48, kedd | Külföld
Megkezdik a medvék kilövését Erdélyben
Rendkívüli ülésen döntött a román képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvótákról.
2024. Július 14. 08:13, vasárnap | Külföld
Donald Trump jól van, kiengedték a kórházból
Donald Trump elhagyhatta a kórházat, miután szombaton este egy választási gyűlésen fegyveres támadás érte, és a fülén lőtt sérülést szenvedett.
2024. Július 14. 08:10, vasárnap | Külföld
Breaking: Rálőttek Donald Trumpra - Videó
Támadás szakította félbe Donald Trump Pennsylvania állambeli választási gyűlését szombaton - közölte a republikánus elnökjelölt védelmét ellátó titkosszolgálat.
2024. Július 13. 08:43, szombat | Külföld
Telefonon tárgyalt az amerikai és az orosz védelmi miniszter
elefonon tárgyalt Lloyd Austin amerikai és Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter - közölte pénteken a két ország katonai tárcája.