Hírek
2023. Október 29. 09:16, vasárnap | Helyi
Megvannak az Év Fája verseny győztesei
Az Év Fája versenyt 2023-ban 5322 szavazattal a Szekszárdi Remete Berkenye nyerte, a Hős Fa címet a Győrszentiváni tölgyes tudhatja magáénak
Az Országos Erdészeti Egyesület különdíját pedig az újtikosi „Százéves” fűzfa érdemelte ki.
A szervezők tájékoztatása szerint idén 21 jelölt indult a versenyen, melyek közül a szakmai zsűri választotta ki a 9 döntőst, melyekre a közönség online adhatott le szavazatot július 1. és október 1. között. A fákra összesen 12762 szavazat érkezett.
A győztes Szekszárdi Remete Berkenye környezetét, mint a szervezők írják, átjárja a szakralitás. A mára már ritkának nevezhető házi berkenye természetvédelmi oltalom alatt áll.
A zsűri a győrszentiváni tölgyesnek ítélte a 2023-as Hős Fa címet. Az ottani általános iskola tanösvényt helyezett ki, hogy bemutassa a terület értékeit, a tavalyi évben pedig a tölgyest helyi jelentőségű, védett természeti területté nyilvánították.
A különdíjas fűzfa Hajdú-Bihar vármegye legészakibb csücskében, a hajdúnánási járásban található, Újtikos község Hunyadi utca mögötti ligetében. Több generáció élvezhette a göcsörtös fűzfa nyújtotta árnyékot, rengetegen másztak fel rá, önfeledt játék helyszíne még ma is.
Az Év Fája verseny szervezői közzétették a döntősök listáját is helyezési sorrendben:
1.hely Szekszárdi Remete berkenyéje-5322 szavazat
2.hely A győrszentiváni tölgyes-3934 szavazat
3.hely Az öreg vackor, Tokaj szeretett vadkörtefája-1106 szavazat
4.hely Az újtikosi százéves fűzfa-801 szavazat
5.hely Az Olimpia park platánja-680 szavazat
6.hely A Vadnai Csakazértis Batul almafa, a kitartás jelképe-443 szavazat
7.hely Sajóörösi törökmogyorófa-200 szavazat
8.hely A tiszaigari Mátyás király fa- 155 szavazat
9.hely A Szabadkikötő platánja-121 szavazat
„A 2010 óta minden évben megszervezett versennyel az Ökotárs Alapítvány a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van, és amely szerepet játszik a körülötte élők életében.” Év Fája Magyarország
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 08:25, hétfő | Helyi
Nagy sikerrel zárult a Pénz7 a Barossban
Az idei tavasz is rengeteg színes programot hozott a Győri SZC Baross Gábor Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumba a Pénz7 keretében. Az idei évben a felnőtt korosztályt is megszólítottuk a pénzügyi tudatosság területén.
2026. Március 16. 08:06, hétfő | Helyi
Vénaszkennert „lőttek” a vadászok
Március 6-án az Országos Jótékonysági Vadászat látogatóit, mint rendszeres adományozókat köszöntötték a Petz-kórház gyermekosztályán. A vadászok ezúttal sem üres kézzel érkeztek…
2026. Március 16. 07:06, hétfő | Helyi
Tavaszra készítik már a játszótereket
A Győr-Szol Zrt. városüzemeltetési igazgatóságának dolgozói valamennyi játszóteret felkeresik és elvégzik a szükséges beavatkozásokat. A héten már tavaszra készítik elő a gyerekek birodalmát.
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
