Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2010. December 07. 14:49, kedd | Bulvár
Forrás: Story Online

Melinda elnézést kért

Melinda elnézést kért

A TV2 Megasztárjának pénteki döntőjében a legtöbb szavazatot ismét Szíj Melinda kapta. Vannak, akik szerint megérdemelné a győzelmet, de egyre többen érzik úgy, hogy ideje lenne távoznia a tehetségkutatóból. Ellenlábasai azt állítjá

A legutóbbi döntőben egyébként Melinda a zsűritagok tetszését sem nyerte el maradéktalanul. A Macskák musical Éjfél című dalának előadása után még Friderikusz Sándor - akinek köztudottan nagy kedvence a 41 éves asszony - is azt tanácsolta, hogy inkább zenei alap nélkül énekeljen, mert ő meg a kíséret külön életet élnek. A legkeményebb kritikát, ahogy várható volt, Mester Tamástól kapta Melinda. A zenész leszögezte, hogy egy produkció esetén a tempó éppen olyan fontos, mint a hangok eltalálása - "Lehet, hogy színházba beleférne, talán ott kellene énekelned" - tette hozzá.

A Sunny című sláger előadása után Mester Tamás elmondta, örül, hogy Melinda farmert viselt. A legfiatalabb ítész ismét kitért a Friderikusz Sándorral való vitájára, és azt is hozzátette, hogy a legendás tévés olyan, mint egy intelligens, nagy gyerek. Mester kijelentette, hogy ezúttal békejobbot nyújt Melindának és Sándornak is.

A néző szavazatok első körének lezárása után kiderült, hogy a legtöbben most is Melindára voksoltak. Ezt hallva, Melinda elnézést kért a zsűritől, elmondta, az ítészek értékelése alapján ő teljesített a leggyengébben. Friderikusz rögtön szót kért, és megnyugtatta az asszonyt: "az a játékszabály, hogy a közönség dönt".

Internetes kommentek szerint Melindának ez a húzása is kitervelt és álszent volt - hozzászólások tömkelegét olvasva felmerült bennünk, tűnik kezd megrendülni az asszony egyeduralma. Vajon pénteken most is bizalmat szavaznak neki a nézők?

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.

2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár

Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében

Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült