Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2010. November 19. 07:29, péntek | Kék hírek
Forrás: HírTV

Mentőápoló okozta a brutális tragédiát

Mentőápoló okozta a brutális tragédiát

Az Országos Mentőszolgálat próbaidős dolgozója vezette azt a személyautót, amely tragikus balesetet szenvedett csütörtök hajnalban Budapesten, a Lágymányosi hídon. A 18 éves fiú néhány héttel ezelőtt állt munkába a jászberényi ment

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a fiatalember alig néhány hete nyert felvételt az egyik vidéki mentőállomásra, ahol ápolóként, mentőautón dolgozott, próbaidejét töltötte.

Mint ismert, a fiú és barátai a jászberényi Jászság Népi Együttes tagjai voltak, Budapesten, a Fonóban tartott táncházból mentek volna hazafelé. A Lágymányosi hídon azonban a helyismerettel nem rendelkező fiatal sofőr a forgalommal szemben hajtott fel a hídra, ahol összeütközött egy postás teherautóval. A helyszínen két 19 éves lány és egy 17 éves fiú meghalt, 31 éves társuk lélegeztetőgépen van. A másik súlyos sérült egy 20 éves fiatalember, neki stabil az állapota, a 18 éves sofőr sérült legkevésbé.

Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt mondta: a sérültek egyikét sem hallgatták még ki. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy egyik sofőr sem ivott alkoholt, azonban a vér- és vizeletvizsgálatra még várni kell. Kormos Endre hozzátette: a halálos baleset okozásáért akár 8 év börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság.

A város polgármestere Szabó Tamás a tutihir.hu-nak elmondta, hogy a várost megrendítette a halálhír, a későbbiek során konzultálnak mind az áldozatok szüleivel, mind az együttes vezetőségével, hogy a város miként tud segítséget nyújtani. (rá)

FH

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.