Hírek
2012. Május 01. 13:00, kedd |
Helyi sport
Forrás: www.gyorikosar.hu
Miénk volt a tér! Éjszakába nyúló ünneplés a Széchenyi téren - Képgaléria
\"Miénk itt a tér, pedig nem is itt nőttünk föl\", szólhatott volna némi átköltéssel vasárnap éjszaka a győri Széchenyi téren a Locomotiv GT egykori önmeghatározása.
S bizony töbször is elhangzott az emelkedett pillanatokban, mikor már jónéhányan el voltak emelkedve a győri lányok sikerétől, olyannyira, hogy akár egy vonalzót is el lehetett volna húzni a talpuk alatt, hogy bizony ez a csapat, a szakmai stábbal és a vezetőséggel együtt mind-mind más városból, vagy országból érkezett. S hogy miként illeszkedtek egymás mellé az apró kis részecskék, hogy a bajnokság végére, hittel és szenvedéllyel harcoló GYŐRI zöld-fehér csapat lett belőlük, nos, ez az a titok, amit nehéz megfejteni, s valószínű nem is érdmes. A lényeg a produktumban rejlik, ami pedig nem más, mint az a tény, hogy a 2011/2012-es női kosárlabda NBI bajnoka az UNI SEAT Győr csapata.
Rendőri fölvezetéssel, a csapat kisbuszával gördült be a magyar bajnok Győrbe, abba a városba, amelyik befogadta a zöld-fehér együttest, amelyik egyebek mellett egész évben azért küzdött, hogy elfogadtassa magát a vizek városában. S ahogy a belváros felé haladt a busz és a lányok önfeledten integettek és mutogatták az aranyérmüket, voltak ugyan olyanok, akik csodálkozva néztek, s talán arra gondoltak, hogy hétvégi eltávozás van az egyik vigyorgóban, de olyanokat is láttunk, akik hálásan és boldogan integettek vissza, megtapsolták a lányokat és tudták, hogy kosárlabdázásban először magyar bajnoki címet nyertek Győr városának.
Aztán a Széchenyi téren már több százan várták a bajnokokat a sebtében fölállított színpadon, s Füzy András klubelnök után Simon Róbert alpolgármester méltatta a lányok fantasztikus sikerét. Akik egyébként valamennyien mondtak néhány elérzékenyült, kedves, vagy éppen felkavaróan tréfás mondatot. Végül Füzy Ákos, a csapat vezető edzője ragadta meg a mikrofont és beszélni kezdett a hitről, a szenvedélyről az elszántságról, ami a győztesen megvívott utolsó csatában jellemezte lányait. Abbéli reményét fejezte ki a mester, hogy ezzel a bajnoki címmel a győri kosárlabda csapat, valóban győrivé vált, hiszen a legutóbbi hetekben napi csodák történtek. Az utolsó hazai mérkőzésen megtöltötték a csarnokot a lányok, s vasárnap több, mint száz szurkoló kísérte el a csapatot a mindent eldöntő ötödik ütközetre. Tehát a győriek szívében is megmozdult valami, s Füzy Ákos akkor lenne elégedett, ha a kosárcsapat is valódi, szerves része lenne a nagy, győri zöld-fehér családnak. Kifejezte, hogy szorítanak a BL döntős kézilabda csapatnak, a focistáknak, a futsalosoknak és mindenkinek, aki Győr sportjának a része.
A láthatóan büszke és elérzékenyült mester, játékosaival nem a pódiumról osztotta meg érzéseit, hanem abban a szűk közegben, ahol a hétköznapok zajlanak a maguk verejtékével, kínlódásával, odaadásával, harcaival, konfliktusaival, de mindig egyazon szent cél érdekében. És itt van az a pont, ahol egyértelművé vált tegnap, hogy nem csupán egy bajnokcsapat született, hanem egy olyan közösség, melynek tagjai tűzbe mennének egymásért, s mikor néhány évtized múlva találkoznak majd, elég lesz egy pillantás, egy mosoly és mindenki tudja, hogy egyszer, együtt, valami csodálatos dolog történt velük, ami egy egész életen át összeköt.
A lányok egyébként vélhetően nem csupán kosárlabdában lennének sikeresek, hiszen a köszöntők után fölpörgő zenék alatt olyan rögtönzött táncbemutatót tartottak, hogy a legigényesebb impresszáriók is elégedetten dörzsölték volna a tenyerüket és zakójuk zsebében szerződések és golyóstoll után kutattak volna. S a bajnokokat az sem zavarta, ha néhány járókelő - legyen az akár harmatsúlyú, kiöregedett bokszbajnokra emlékeztető, megfáradt úriember - közéjük libbent és bemutatott néhány riszát. A lányok egész egyszerűen boldogok voltak, mint amikor nem csupán reménykedik az ember a boldogságban, hanem a bőrén, a zsigereiben érzi, mint megélt, kitörölhetetlen valóságot. És semmi mást nem kíván, csak azt, hogy soha ne legyen vége ennek az éjszakának...
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.












