Hírek
2025. Augusztus 17. 08:12, vasárnap | Helyi
Miért alszunk nyáron rosszul és mit tehetünk ellene?
A forró nyári napoktól rengetegen szenvednek, de ebben az időszakban sokan panaszkodnak éjszakáikra is.
A minőségi alvás nagyon fontos a szervezetnek, ennek híján nappali fáradtság, hosszabb távon szív- és érrendszeri megbetegedések, anyagcserezavarok, sőt immunproblémák léphetnek fel. Az alvászavarok problémák fő tüneteiről, elkerüléséről dr. Szalai Zsuzsanna PhD tüdőgyógyász, allergológust, szomnológust, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház Pulmonológiai Osztályának osztályvezető főorvosát kérdeztük.
A zokni nyári alvásnál is jó szolgálatot tehet
– Testhőmérsékletünk éjszakára általában 36,5 celsius fokra hűl vissza, amit a forró nyári napok végén több okból is nehezebb elérni – magyarázta a pulmonológus. – A test maghőjének visszahűtéséhez a hűs szoba, a könnyű-szellős takaró és hálónemű, illetve a lefekvés előtt 60-90 perccel a langyos zuhany optimális megoldás lehet. Van egy trükk, amelyet magam is alkalmazok, ez pedig a zokniban való alvás, ami a meleg végtagok keringésnek fokozása által segíti a hőleadást a test belsejéből.
A főorvos hozzátette, fontos, hogy lefekvés előtt 2-4 órával ne sportoljunk, mert ezzel is fölmelegítjük a testet. Ugyanígy kerülendő a lefekvés előtti étkezés, mivel az emésztés az ébrenlétet vezérli, így megrövidítjük az alvásra szánt időt.
Szervezetünk egyensúlyra törekszik
– Az alvás-ébrenlét szabályozása két módon történik – mondta dr. Szalai Zsuzsanna. – Az egyik egy 24 órás ciklus, amelyben az alvás és ébrenlét aránya ismétlődik, a másik élettani folyamat pedig szervezetünk belső egyensúlyát igyekszik fenntartani, vagyis, ha fáradtak, kialvatlanok vagyunk, akkor álmosak leszünk, a napi ritmus nélkül is. Ezen felül külső idővezérlők is vannak, amelyek közül a legfontosabb a fény. Nyáron hosszabbak a nappalok, korábban kel a nap, több programot csinálunk magunknak, amitől felborul az alvásritmusunk, a pihentető alvásmennyiség rovására.
Nehezebb elalvás a televízió és telefon fényénél
A főorvos megjegyezte, hogy a telefon, számítógép és a televízió fénye az ébren maradásra ad parancsot, ezért elalvás előtt 2-3 órával nem javasolt képernyőt nézni, ha mégis szükséges, akkor kék szűrő használata javasolt. Az ágyban nem javasolt olvasni sem, legyen csak az alvás és az intim együttlét helye.
Ideálisnak számít az este 10 óra körüli lefekvés, ezzel együtt a 7-9 órai alvás nevezhető normálisnak.
Támadnak a pollenek
Az alvást nyáron a nyitott ablakokon beszűrődő zajok is zavarhatják, de augusztus közepétől sokunk számára egy még kellemetlenebb tünet bukkanhat fel. Ez pedig a parlagfű szezon okozta pollenallergia.
– A pollenallergia a nappalainkat és éjszakáinkat egyaránt megkeserítheti – mondta dr. Szalai Zsuzsanna. – Segíthet, ha legalább a hálószobába nem visszük be a polleneket, ezért éjszaka ne aludjunk nyitott ablakkal, továbbá kint vetjük le a nappal viselt ruházatot, este hajat mosunk és sós vízzel kiöblítjük az orrjáratokat. Javaslom még az orvos által felírt (nem a vény nélkül kapható!) orrsprayket, amelyek megelőzik az orrdugulást, és ezáltal jobb alvást biztosíthatnak.
A jobb, pihentetőbb, minőségi alvás érdekében kis odafigyeléssel sok olyat tehetünk, amiért szervezetünk nappal és éjjel is hálás lesz. (Forrás: Petz-kórház)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
