Hírek
2016. Február 17. 18:35, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Milliószámra virágzik a tavaszi tőzike a csáfordjánosfai erdőben
Milliószámra virágzik a tavaszi tőzike (Leucojum vernum) a Győr-Moson-Sopron megyei csáfordjánosfai erdőben.
A védett növényt február 20-án és 27-én a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai szakvezetéssel egybekötött túrán mutatják be - tájékoztatta a nemzeti park ökoturisztikai referense szerdán az MTI-t.
Véghelyi Eszter elmondta, hogy a Csáfordjánosfa mellett található ártéri erdőben idén az enyhe időjárás miatt március helyett korábban, már egy hete elkezdett virágozni a tavaszi tőzike. Jelenleg mintegy 17 millió tő található a 21,4 hektáros területen.
A virágba borult területet szombatonként 10 órától, a Csáfordjánosfáról induló, mintegy 4 kilométer hosszú tanösvényen tekinthetik meg a látogatók. A túrákra a nemzeti park honlapján található elérhetőségeken lehet jelentkezni.
A tanösvényt, amelyet 2008-ban hoztak létre, idén újították meg: aktualizálták a táblákat és a biztonságos megközelítés érdekében kőzúzalékkal stabilizálták a központi utat.
A tavaszi tőzike az amarilliszfélék családjába tartozik. A Pireneusoktól Belgiumig és Közép-Európában őshonos faj. Hagymás évelő növény, 15-35 centiméter hosszú. A szárán egy bókoló virág fejlődik ki, amelynek fehér lepelleveleit a csúcsuk alatt sárgászöld foltok tarkítják.
Levelei tőállásúak, széles szálasak, egy centiméter szélesek. Apró toktermésük van. A növény mérgező. Kedveli a lomberdőket, ligeteket, nyirkos, de nem túl nedves réteket.
Magyarországon védett növény, eszmei értéke ötezer forint.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 15. 08:26, vasárnap | Helyi
10 millió négyhengeres benzinmotor jubileuma Győrben
Az Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett: a győri gyárban legyártották a 10 milliomodik négyhengeres EA888 R4 Otto 2.0L TFSi motort.
2026. Március 15. 08:08, vasárnap | Helyi
Tehetséggondozásért miniszteri köszönet – 39 pedagógus részesült Köbüki ösztöndíjban
2026. Március 15. 07:06, vasárnap | Helyi
Befektetői életműdíj a Danának
A Dana Hungary Kft. a 2025-ös „Év Befektetője” gála keretében átvehette a Befektetői életműdíjat.
2026. Március 14. 08:22, szombat | Helyi
Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen egy sportoló?
Rangos, Q1-es besorolású nemzetközi sporttudományi folyóiratban (Sports) jelent meg Ruppert Bálint, a Győri ETO KC Akadémia erőnléti edzője által vezetett kutatás.
