Hírek
2025. Szeptember 07. 08:17, vasárnap | Helyi
Minden, amit a zártkertekről most tudni lehet
„Augusztus 13-án megtartotta első ülését a zártkerti szabályozások felülvizsgálatára alakult munkacsoport” – kezdte összefoglalóját Balog-Farkas Renáta képviselő.
A részletes beszámolóból kiderül, hogy „az egyeztetés elején Vasárus Gábor László bemutatta nekünk a zártkerti ingatlanok szabályozásának történetét, a jelenlegi szabályozást és használati módokat, amelyek mára teljesen eltérnek attól a céltól, ami miatt eredendően létrehozták a zártkerti besorolást az 1960-as években.
Megállapítottuk, hogy a jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően a zártkertek vonatkozásában Győrben a helyi építési szabályzat 2012. augusztus 6. napján hatályos állapota az irányadó. Ezért az azon a napon hatályos jogszabályokat kell alkalmazni.
Pintér Bence polgármesterel, Kósa Roland alpolgármesterrel, a megjelent szakértővel, a Polgármesteri Hivatal munkatársaival és a megjelent képviselő társaimmal egyeztettük, hogy milyen lépések lehetségesek egyáltalán. Következő lépésként a Polgármesteri Hivatal állásfoglalást kér a Kormányhivataltól az ügyben.
Nagyon fontos tények, érvek és ellenérvek hangzottak el, de mind közül a leglényegesebb, hogy
a jelenlegi álláspont szerint a beépítési százalék emelésére a törvény nem ad lehetőséget.
A beépítési százalék emelése mellett szóba kerültek az egyéb építési szabályok, például az előkert, az építési magasság, és a beépítési mód is.
A szakemberek tájékoztatták a megjelenteket, hogy azokban az esetekben, ahol az építési szabályok megszegése egyértelműen 10 éven belül történt, úgy a szabályszegők részére az illetékes kormányhivatal súlyos bírságot is kiszabhat, továbbá a használati módot is ellenőrizheti, hogy a besorolásnak megfelelően használják-e a tulajdonosok az ingatlanokat.
A szabályozás megváltoztatása során nagyon fontos, hogy figyelemmel legyünk arra, hogy azoknak az embereknek, akik jelenleg a zártkerti övezetekben rendelkeznek tulajdonnal, érdekeik sok esetben teljesen ellentétesek egymással.
A művelés alóli kivonás lehetőségéről is egyeztetek hetek óta a Polgármesteri Hivatal szakembereivel, tekintettel arra, hogy a 2012. augusztus 06. napján hatályos szabályokat kell alkalmazni: így hiába rendelkeznénk erről, ez a beépítési százalék megemelését nem hozza automatikusan magával.
Ahogy korábban is, úgy most is azt gondolom, hogy a kérdéssel foglalkozni kell, és hatalmas rajtunk a felelősség. A legfontosabb, hogy hátrányt pont azoknak az embereknek ne okozzunk ezzel, akiknek a legnagyobb szüksége lenne a segítségre.
A munka folyik tovább, ezen a héten a munkacsoport ismételten összeül. Nagyon fontos, hogy a jelenlegi állami jogbizonytalanságban megtaláljuk azt a lehetőséget, amellyel valóban segíteni tudunk.”
Fotó: Facebook/Balog-Farkas Renáta
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 07:08, vasárnap | Helyi
Háztűzhöz, vadgázoláshoz és ütközéshez vonultak a tűzoltók
Több tűzeset is történt a múlt héten megyeszerte, szerencsére a lángokat még azelőtt eloltották, hogy valakit nagy baj ért volna, de Páliban – ahogy sajnos egy teljes ház égett – füstmérgezéssel szállítottak kórházba egy lakót.
2025. December 06. 08:30, szombat | Helyi
Íme a győri advent
A győri önkormányzat hivatalos oldalán összegyűjtötték, hogy mikor várják a vásárlókat az adventi kézműves vásár faházai a Széchenyi téren.
2025. December 06. 08:09, szombat | Helyi
Van egy kis időd? Elviszed sétára a menhelyi kutyákat?
Téli sétáltatókra ismét nagy-nagy szükség van! – olvasható a Győri Állatmenhely Facebook-oldalán.
2025. December 06. 07:08, szombat | Helyi
Védjük a vízórát a fagyoktól!
Gondoskodjunk vízmérőnk téliesítéséről, hiszen nemcsak az elfagyott mérő pótlásának költségei, hanem az elfolyt víz díja is a felhasználót terheli!
