Hírek
2012. Június 27. 11:16, szerda |
Helyi
Forrás: Csikár Andrea
Minden eddiginél sikeresebb volt a Szent László Napok - GALÉRIA
Népi körhinta, kirakodó vásár, lovas bemutató, koncert és nagy eszem-iszom volt a Szent László Napokon. Kellemes nyári kikapcsolódást biztosított a rendezvénykicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Népi körhinta, kirakodó vásár, lovas bemutató, koncert és nagy eszem-iszom volt a Szent László Napokon. Kellemes nyári kikapcsolódást biztosított a rendezvénykicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A hétvégén kezdődő program sikeréhez hozzájárult a rettenetesen jó, napsütéses időjárás, ráadásul az Aranypart tágas tere még több látogatót tudott befogadni az előző évek helyszínével szemben, s még a strandon kikapcsolódókat is kíváncsivá tette a program.
A családi időtöltésre alkalmas programoknak talán az apróságok örültek a legjobban. A felállított népi körhinta és a „történelmi várjátékok” nagyon népszerűek voltak a kicsik körében, ezenkívül ügyességüket is kipróbálhatták, a kézműves sátorban pedig maguk fabrikálhattak páncélt és fegyvert, a nagyobbak ostort csattogtathattak, megtekinthették a lovagi, lándzsás küzdelmeket és produkciókat. A korgó gyomrúak pacallal és pörkölttel, no meg langallóval csillapíthatták éhségüket.
A program legnépszerűbb része idén is a kirakodó vásár volt. A bazársoron megkérdeztünk egy fiatalt párt, Richárdot és Nikolettet a lovagi ünnepről.
- Már többször részt vettünk a Szent László Napokon - kezdte a pár férfi tagja. - Ez az idei a legjobb mind közül, rengeteg érdekes programon vettünk részt - mondta Richárd, majd kedvese, Nikolett folytatta. - Én először vagyok itt, a kirakodó vásáron szinte mindent megtudtam volna venni. Csodaszép kézzel készített ékszerek, ruhák, igazi mesterművek hevernek a bódékban - ecsetelte a lány, aki befejezésül hozzátette: jövő nyáron már van egy fix programjuk, a következő Szent László Napok.
Koczor Ágnest, a rendezvény egyik szervezőjét kérdeztük, milyenek az idei visszajelzések.
- A legnagyobb sikert a játszóház hozta, itt minden kelléket felhasználtak a lurkók. A bemutatók alatt a terület megtelt nézőkkel, még a fürdőzők is átjöttek a vízpartról, hogy a domboldalon napozva szemléljék a lovagi tornát és a koncertet. A legtöbb pozitív reakció mégis családosok részéről mutatkozott, ők színvonalas, látványos
és ízléses lazításról számoltak be - közölte Koczor Ágnes, a rendezvény egyik szervezője.
Fotó: Nagy Péter
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.












