Hírek
2011. November 24. 19:30, csütörtök | Helyi
Mindenki maga tudja, hogy mi illik az otthonába...
Megannyiszor lát az ember mesebeli lakásokat, ahol a legjobb, legszebb, legpraktikusabb, leg-leg-leg… bútorok kápráztatják el.
Elképzelem ilyenkor, hogy milyen ötletes és praktikus, oda pont elférnének a már évek óta nem hordott ruháim, meg a vendégseregnek büszkélkedve mutogathatnám, hogy milyen jót is vettem, és csak ennyi meg annyi volt. Persze rögtön el is döntöm: nekem ilyen kell.
Aztán, amikor körbenézek a kis garzonomban, próbálom odaképzelni az áhított bútordarabokat, amiket a következő fizetésből természetesen már „megvettem”, de valami nem stimmel: a függönyhöz, szőnyeghez, faliképekhez, a vázához a szemem színéhez és a jó ég tudja, hogy még mihez nem passzolnak. Rögtön kiábrándulok, és lelki szemeim előtt látom, hogy ebbe a lakásba én sosem fogok olyan bútort találni, ami valóban illik még a szemem színéhez is – és persze a bérpapírom sem röhög rajta.
Aztán gondoltam egy nagyot: barátunk a Google, még sosem hagyott cserben, így hát keresgéltem egy kicsit, és találtam valakit, aki azt mondta, hogy minden tervemet megvalósítja.
Pár nap múlva találkoztunk, és bevallom, nem kíméltem. Minden apró részletet már előre megálmodtam, de azt nem gondoltam volna, hogy a ”fantasztikus” rajzomon kiigazodva pontosan olyan szekrényt kreál, amire gondoltam. Még csak hagyján, hogy minden polc és fiók a legapróbb részletekig megvalósult, sokkal többet kaptam: vessenek meg, de én eddig mindig otthon összeszerelhető, csináld magad bútorokat vásároltam. Tamás munkája láttán azonban rádöbbentem, hogy ha profi készíti, akkor nem nyikorog, nem billeg, nem szakad le, nem hézagos, nem marad a kezemben a fogantyú… és még sorolhatnám.
Tamás – aki egyébként a Color Bútor tulajdonosa – garanciát is vállalt a most már kedvenc bútordarabomra.
Egy tipp: hívják fel és tegyék próbára tehetségét!
Itt a száma: +36-30/989-1386
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi
Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton
Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.
2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi
Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben
A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.
