Hírek
2014. December 16. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Mit kell tenniük a devizahiteleseknek?
Az ügyfeleknek egyelőre nem kell semmit sem tenniük, csak fel kell készülniük a jövő tavasszal induló elszámolási folyamatra - mondta Binder István. Az MNB felügyeleti szóvivője aKossuth Rádióbanaz érintetteknek azt javasolta, készítsék össze a náluk lévő elszámolási értesítőket, majd azt vessék össze a banktól érkező tájékoztatással.
A forintosítási-elszámolási ügyekben a múlt héten dördült el a startpisztoly azzal, hogy a jogalkotó elfogadta az utolsó törvényeket, s kihirdetés alatt állnak a Magyar Nemzeti Bank megfelelő rendeletei erre vonatkozóan.
Az ügyfeleknek egyelőre nem kell semmit sem tenniük, csak fel kell készülniük a jövő tavasszal induló elszámolási folyamatra – jelentette ki Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője a Kossuth Rádió G7 című műsorában. Azt javasolta: készítsük össze a nálunk lévő elszámolási értesítőket, majd ezt kell összevetni a banktól érkező tájékoztatással.
Mint mondta: az első csoportot a devizahitelesek jelentik, nekik március-áprilisban érkezik meg az elszámolási értesítő, a következő csoportot a forinthitelesek jelentik, és van egy nagyon kis kör, akik devizában kapták meg a hitelüket és devizában is törlesztettek. Utóbbiak esetében augusztus-szeptemberben jönnek meg az értesítők. Mindegyikkel részletes, de „nem apró betűs”, 4-5 oldalas tájékoztató is érkezik a teendőkről, a tisztességtelenül felszámított összegről, az új tőketartozásról, és a devizahitelesek a forintosításról szóló információkat is kapnak. Ez egyúttal szerződésmódosítást is jelent, amit a bank részletesen elmagyaráz akárcsak azt, kik jogosultak a forintosításra. Megjegyezte: ez egy nagyon egyszerűen megfogalmazott tájékoztató lesz, amelyet a jegybank szakemberei készítenek.
Beszélt arról is: az eddig említetteken kívül vannak a végtörlesztők, vannak az árfolyamgátasok, vannak, akik végelszámolás alatt álló bankkal állnak szerződésben. A törvény valamennyiük esetében pontosan meghatározza a határidőket.
Az árfolyamgátasok a többiekkel egy időben kapják meg a levelet, nekik annyi többletteendőjük van a többiekhez képest, hogy először a gyűjtőszámlán felhalmozódott többlettartozásból vonják le az elszámolási összeget.
A végtörlesztős ügyfeleknek maguknak kell kezdeményezni ezt a bizonyos elszámolást, ha úgy látják, jár még vissza nekik valami. Ők november 30-ig kapják meg az erről szóló értesítést, az eljárásnak külön ügykezelései díja van, 10 ezer forint – magyarázta Binder István.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 06:00, hétfő | Belföld
Esővel kezdődik a hét, majd visszatér a többórás napsütés és a hőmérséklet is emelkedik
A hét elején még borult idő várható és többfelé kell esőre készülni.
2024. Szeptember 16. 06:00, hétfő | Belföld
A MÁV-VOLÁN-csoport készül az árvízre
A MÁV-VOLÁN-csoport felkészül a rendkívüli árvizi helyzetre - közölte a csoport vasárnap az MTI-vel.
2024. Szeptember 16. 06:00, hétfő | Belföld
A honvédelmi miniszter elrendelte katonák kivezénylését árvízvédelmi munkálatokra
Több vármegye megkeresésére elrendeltem katonák kivezénylését árvízvédelmi munkálatokra - jelentette be a honvédelmi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2024. Szeptember 16. 06:00, hétfő | Belföld
NGM: csúcsformában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Csúcsformában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, augusztusig az utasforgalom közel 20, az áruforgalom 50 százalékos növekedés mutat -