Hírek
2024. Július 17. 09:10, szerda | Helyi
Munka a kánikulában: mikor lehet letenni a bírói talárt?
A sorozatunkat ott folytatjuk, ahol a legtöbben nem szeretnek lenni, főleg nem a büntetőügyszak tárgyalásain: ez a bíróság.
Hány fok van a tárgyalóteremben és hogy bírják a kánikulát azok, akiknek a törvény a fekete színű, itt-ott színesen hímzett, műszálas viseletet írja elő.
Hétfőn kezdődött az augusztus végéig tartó ítélkezési szünet, de a hőségriadókból kijutott a bíróságoknak, ahol a talár viselését a tárgyalóteremben jogszabály írja elő a bírák, ügyészek és ügyvédek számára. Ez az utcai ruha fölé húzandó réteg a maga műszálas anyagával ennél alacsonyabb hőmérsékletnél sem mindig kellemes, hát még 30 fok fölött!
Dr. Somogyi Zoltán, a Győri Törvényszék elnöke úgy tájékoztatott, hogy ma már szerencsére az ilyenkor használatban lévő tárgyalótermek a törvényszék bíróságain klimatizáltak, és „emberi” hőmérséklet mellett lehet dolgozni. A legfőbb kivétel ez alól éppen a Sólyom Andor Terem, vagyis a törvényszék dísztárgyalója, ahol a klíma bevezetését eddig műemlékvédelmi okból nem tudták megoldani. Itt a hőmérséklet 30 fokhoz közelít. Annyi biztatót is elárult az elnök, hogy a közeljövőben – ha nem is idén – erre is fognak megoldást találni.
Ami a talárt illeti, ennek viselete valóban kötelező a bírák, ügyészek és ügyvédek számára, viszont az Országos Bírói Hivatal 2012-ben hozott egy szabályt, ami szerint a teremben 25 fok fölötti hőmérsékletnél mellőzhető a viselete. Erről a tárgyalást vezető bíró dönt az adott helyzetben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
