Városlista
2026. április 26, vasárnap - Ervin

Hírek

2013. November 14. 16:14, csütörtök | Kék hírek
Forrás: GYŐR MRFK

Munkahelyéről lopott, majd az interneten árulta

Munkahelyéről lopott, majd az interneten árulta

A 33 éves gyanúsított munkáltatóját lopta meg. Az eltulajdonított elektronikai alkatrészeket az interneten, sajátjaként árulta.

A győri nyomozók 2013. november 11-én, munkahelyéről állították elő a 33 éves öttevényi férfit. A vizsgálat eddigi adatai szerint K. József munkáltatója kunszigeti telephelyéről mintegy három éven keresztül, folyamatosan lopott el különböző gépalkatrészeket, hőfokszabályozó és csatlakozó egységeket, vezérlő berendezéseket, festéshez használt eszközöket. Az üzemből kivitt árut ezt követően az interneten meghirdetve értékesítette.

A végrehajtott házkutatások során több, a cég tulajdonát képező berendezések kerültek elő. Ezeket a rendőrök lefoglalták. Az öttevényi K. József kihallgatása során részletes, beismerő vallomást tett. A nyomozóknak elmondta, hogy a használaton kívüli alkatrészeket sajnálta leselejtezni, ezért döntött úgy, hogy inkább értékesíti azokat.

K. József ellen nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

Címkék: internet, lopás, munkahely

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek

Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót

Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.

2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek

Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét

Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.

2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek

Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben

Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.

2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek

A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.