Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2020. Május 18. 16:01, hétfő | Bulvár
Forrás: mti/illusztráció: pixabay

Negyedszer is hazatért Dél-Afrikából a jeladós szalakóta

Negyedszer is hazatért Dél-Afrikából a jeladós szalakóta

Negyedszer is hazatért Dél-Afrikából a jeladós szalakóta, az Eleven névre hallgató madár ismét sikeresen tette meg a három kontinenst érintő tavaszi vándorútját,

miközben nemcsak az elektromos áramütés jelentette veszélyt kerülte el, de áthaladt a madárvadászat miatt különösen veszélyes Mediterráneumon is - közölte az MME hétfőn az MTI-vel.

Eleven az egyetlen olyan szalakóta, amely a négy éve felhelyezett jeladójának köszönhetően folyamatosan értékes adatokkal látja el a faj védelmével és vonulásával foglalkozó LIFE projekt szakembereit. 2016-ban azért ez a madár kapott jeladót, mert az előzetes terepi megfigyelések szerint az első szalakóták között érkezett vissza és kezdett költésbe - olvasható a közleményben.

Mint írják, a tavaly szeptemberben útnak induló madárról a jeladónak köszönhetően tudjuk, hogy nem tért le a megszokott vonulási útvonaláról. Európát Görögországnál hagyja el, majd Líbián átrepülve Csádban rendszerint hetekre megpihen. Innen a Közép-afrikai Köztársaságon, a Kongói Demokratikus Köztársaságon halad tovább, majd Angolát és Zambiát érintve érkezik meg botswanai telelőhelyére decemberben.

A jeladó szerint Eleven március 15-e körül kezdte meg idei hazaútját. Afrikát többek között Zimbabwe, Zambia, Tanzánia, Kenya, Etiópia és Eritrea érintésével hagyta el április utolsó napjaiban. Május elsején már Szíria déli térségében járt, tehát kevesebb, mint két nap alatt repülte át az Arab-félszigetet. Innen Törökország, Bulgária és Románia érintésével ért haza Apajra május 15-én.

A kutatók munkája ezzel azonban nem ért véget, sőt a szalakóták hazaérkeztével és a költési időszak indulásával most kezdődik és nyár végéig tart a terepszezon. Bővebb információk a www.rollerproject.eu weboldalon - zárul az összegzés.

Címkék: madár, szalakóta

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:06, hétfő | Bulvár

Párizs 2024 - Művészeti igazgató: nem kívánt semmit kigúnyolni a megnyitó

Thomas Jolly, a párizsi olimpiai megnyitóünnepség művészeti vezetője cáfolta, hogy Az utolsó vacsora témája ihlette volna a program Ünnepség című jelenetét, amely ellen a katolikus egyház és jobboldali politikusok tiltakoztak.

2024. Július 28. 10:53, vasárnap | Bulvár

Elsőbálozó balatonfüredi lány lett az Anna-bál szépe

Elsőbálozó balatonfüredi lány, Soós Kriszta Szonja lett a 199. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a fővárosi Mihály Angelika, a második udvarhölgye a szintén budapesti Bundschuh Jázmin lett.

2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár

Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton

A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.

2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár

Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében

Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült