Hétfőn 10 órakor lesz a megnyitó, meg is ünneplik az évfordulót. Szinte mindenkinek van róla emléke, aki 1979 után diák volt. Segítünk feleleveníteni a régi dolgokat.

Mára hatalmas felújításokon ment keresztül a Győrújbaráton működő „Győri Gyermektábor”, a programok is haladtak a korral, mai zenét énekelnek és a medence is alig emlékeztet már a Rábatext hajdani ajándékára. Mégis összeköt a hely lassan három nemzedéket és ma is a legnépszerűbb tábora a térségnek. Sokáig évente 2800-3000 gyereket fogadott és ma is mindig teltház van, de miután szépen felújított házak befogadóképessége 8 ágyasról 6 ágyasra változott, néhány százzal a tábor befogadóképessége is csökkent.

Tehát 1979-ben ezen a héten startolt a legeslegelső turnus a győrújbaráti hegyen, ahol a frissen kialakított domboldal még kopár volt, a csehszlovák, tiroli fa­házak messziről is jól láthatók voltak. Ma már zöld, erdős növényzet öleli körül a házai csúcsait.

Annak idején az 1976-os határozatot hatalmas társadalmi összefogás követte, szinte példátlan volt ez a város történetében. Ötven vállalattal készült szerződés és 118 közösség vállalt társadalmi munkát. És bár 45 évvel ezelőtti megnyitón, június 18-án annak rendje szerint úttörőruhás képek készültek, a továbbiakban ez már nem volt elvárt viselet és a győrújbaráti tábor sohasem volt „úttörőtábor”, mint mondjuk „Csillebérc”.

Az első rajnaplók – amiket vezetés gondosan őriz – felidézik a viharos kezdést, az első héten ugyanis katonai segítségre volt szükség, hogy pótolják a zivatartól megtépázott sátrakat. Magát az első zászlófelvonást is szakadó esőben tartották és az említett rajnaplóban ez áll sok más bejegyzés között. „Áztunk-fáztunk, gyalogoltunk, állandóan lépcsőt másztunk”

(A faházak mai képét Kerepesi Éva készítette a tábor számára, a régi pedig egy képeslapon szerepel. Forrása a Régi Győr).

Tíz dolog, amire mindenki emlékszik:

• A falépcsőn a lefelé út extrém sportnak, a visszaút gyalogtúrának számított. Ma már betonból van a lépcső.
• Az éjszakai bátorságpróbán háromszáz métert tettünk meg a sötét erdei úton, persze a nevelők diszkréten vigyáztak ránk. (Ma már csak nappal túráznak a gyerekekkel.)
• A mainál korábban, 7-kor volt az ébresztő, majd jött a reggeli torna, tisztálkodás, takarítás, a reggeli pedig 8-kor kezdődött.
• A tábor máig legismertebb lakója a chilei származású Vicente Aranis volt, rendmániájáról híres és szenvedélyesen versenyzett diákjaival a tisztasági verseny pontozásakor. Kevesen tudták, hogy az 1940-es születésű nevelő a Pinochet-diktatúra üldözöttje volt, a rezsim leváltása után hazautazott.
• A tábor hajdani megálmodója, néhai Lakatos László, a megyei pártbizottság első titkára mesélte nem sokkal halála előtt, hogy a területre eredetileg lőteret terveztek. Ő megfogadta, hogy amíg ő itt él, nem lesz lőtér és ha megfelelő pozícióba kerül, olyan gyermektábort szeretne, mint amilyent korábban Tádzsikisztán hegyei között látott.
• A katonák 150 ezer köbméter földet mozgattak meg a kiépítés során, a szülők egész serege segített (forrás. Lakatos László).
• A főbejárat előtt a rendszerváltásig egy repülő és egy tank állt. Pár éve valaki a Google segítsé­gével megtalálta az „1981”-es feliratú vadászgépet, amit a német Schwenningen am Neckar repülőmúzeumában őriznek, nevét a leselejtezés éve miatt kapta (előtte még 225-ös oldal­számmal tartották nyilván)
• Lentről a legtávolabbi faház a dombon a 24-es számú és máig versengenek az iskolák, hogy ki (ne) kerüljön oda. Pedig már mellékhelyiség is működik odafent.
• A fajátékokat és rajzeszközöket tároló melléképületet három csúcsa miatt „Csúcsúnak” hívták. Népszerű volt a favár, amelyet 1980-ban a Hídépítő Vállalat ajándékozott a tábornak, később le kellett bontani.
• A medencét 1981-ben alakították ki. A későbbi, feszített tükrű medence sem volt kevésbé kedvelt, animátorok gondoskodnak a folyamatos közösségi programokról.