Hírek
2024. November 21. 07:10, csütörtök | Helyi
Nem az engedély feltételei alapján üzemeltették az égetőt
Közérdekű bejelentés után vizsgálódott a kormányhivatal a győri hulladékégető működésével kapcsolatban.
Azt állapította meg, hogy a levegőterhelést okozó technológiát nem az engedélyben szereplő feltételek alapján üzemeltette.
A júliusi esetről akkor a Bácsa Polgárőr Egyesület azt írta: „Szolgálat közben tűnt fel, hogy a hulladékégetőből sűrű sötét füst áramlik ki. Közelebb mentünk először a töltésen, és azt vettük észre, hogy nem a kéményen áramlik ki a füst, hanem az égető-csarnok tetején mindenhol. A kiáramló füstnek égetően maró szaga volt, és belepte a környéket. Enyhe szél fújt, ami Győrszentiván, illetve Likócs irányába fújta a füstöt”.
Arról már beszámoltunk korábban, milyen büntetést kapott a hulladékégető.
Bárány István volt bácsi képviselőnek megkeresésére reagált a vármegyei kormányhivatal. Eszerint a július 19-i közérdekű bejelentéssel kapcsolatban megállapította, hogy a Győri Hulladékégető Kft. nem tett eleget a határozatban foglalt kötelezettségének és a levegőterhelést okozó technológiát nem az engedélyben szereplő feltételek alapján üzemeltette.
Bárány szerint a kormányhivatal megköszönte a bejelentést, és kérik, hogy aki rendellenességet észlel lehetséges dukumentálással (pl. fénykép) jelezze. Egyébként az égető áll, mert a kéményt újítják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
