Hírek
2012. Május 11. 07:20, péntek |
Helyi sport
Forrás: eto.hu
Nem jó a pontegyenlőség a Vidivel
Az idei bajnoki kiírásban azonos pontszám esetén elsőként a több győzelem rangsorol.
Ez azonban biztos, hogy egyenlő lesz az ETO és a Videoton között abban az esetben, ha a pontszámuk az azonos marad. Ezután a második tényező a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége, de nem az egymás elleni, hanem az összesített. Jelenleg így 13 gólos előnye van a fehérváriaknak, így valószínű, hogy mindenképpen pontelőny kell az ezüstéremhez. De nem csak ezért kell nyerni.
- A versenyszabályzat szerint az Európa Ligában a 2. fordulóban kapcsolódik be a Magyar Kupa győztese. Miután várhatóan a kupagyőztes DVSC megszerzi a bajnoki címet, így ők a Bajnokok Ligája selejtezőjében lesznek érdekeltek. Ebben az esetben ez a jog átszáll a bajnokság ezüstérmesére, így az Európa Liga a második helyezett számára július közepén, nem pedig július elején kezdődik - tudjuk meg Lencse Gyula technikai igazgatótól.
Mindehhez persze az UEFA eltiltás hatályon kívül helyezésére is szükség van, hiszen a CAS döntésig számunkra csak a bajnoki érem a tét, a nemzetközi kupaszereplésről a bíróság dönt. A második helyezett még egy mérkőzéssel gazdagodik, ő vívhatja ugyanis a Szuperkupa döntőt a hajdúságiakkal - persze ehhez a hátralévő három fordulóban még legalább 2 pontot kell szereznie a Debrecennek. Ha ugyanis az ETO vagy a Videoton 9 pontot gyűjt, és a Loki egy döntetlen mellett 2 vereséget szenved, akkor a több győzelmi rangsor miatt nem a piros-fehérek lesznek a bajnokok.
Ez persze csak matematika, számunkra - miként a fehérváriak számára is - reálisan nézve az ezüstérem lehet a cél. Pintér Attila vezetőedző ma a Telesportnak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: "Nem csak az második hely miatt lenne fontos számunkra a győzelem, tudjuk, hogy szurkolóink számára a Videoton legyőzése többet jelent 3 bajnoki pontnál. Játékosaimnak ezért mindent meg kell tenni, hogy győztesen hagyjuk el a pályát."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
