Hírek
2012. Május 16. 14:07, szerda |
Belföld
Forrás: mno / MTI
Nem maradt a vízfelszínen a hajó
Meg kellett szakítani egy Kentben készült bronzkori hajó másolatának első útját, mert a vízi jármű nem maradt a vízfelszínen.
A Boat 1550 BC (hajó Krisztus előtt 1550-ből) nevű hajóba azonnal szivárogni kezdett a víz, mihelyst a doveri kikötőben vízre bocsátották – írta honlapján a BBC. A hajó egy Doverben 1992-ben talált eredeti bronzkori jármű felére kicsinyített másolata.
A canterburyi Christ Church Egyetem szóvivője elmondta: a kísérlet nem sikerült, ehelyett inkább névadó ünnepséget tartottak. A hajót emelődaru segítségével hálóban óvatosan bocsátották a vízre, de rögtön megtelt vízzel. A vízre bocsátás idején senki sem tartózkodott a hajóban.
Régészek egy csoportja három hónapon át építette a hajót. Az egyetem szóvivője elmondta: kifoltozzák, és újra megpróbálják vízre bocsátani.
A Boat 1550 BC elkészítése az első fejezete a canterburyi Christ Chruch Egyetem hároméves programjának. A hajómásolat az egyik központi darabja lesz a június 30-án a nyugat-franciaországi Boulogne-sur-Merben nyíló kiállításnak. Decemberben Belgiumba szállítják és 2013 júliusában tér vissza Doverbe.
Az eredeti, 3500 éves hajóra canterburyi régészek a doveri múzeum közelében találtak rá egy ásatáson. A programot az Európai Unió is támogatja, és hét brit, francia és belgiumi partnerintézmény vesz részt benne.
Fotó: canterburytrust.co.uk
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 10. 08:21, péntek | Belföld
Tavaly novemberben is lassult az ipari termelés
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. Január 10. 08:19, péntek | Belföld
Lázár János: van igény az olcsó közösségi közlekedésre Magyarországon
Az olcsó közösségi közlekedésre van igény Magyarországon - mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Január 10. 08:16, péntek | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: ma már ütőképes haderő gondoskodik hazánk védelméről
Ma már ütőképes haderő gondoskodik Magyarország védelméről – jelentette ki a honvédelmi miniszter csütörtökön Budapesten, a Magyar Honvédség közreműködésével készített, A Kiképzés című reality műsorról tartott sajtótájéko