Előző írásomban már említést tettem a világverő norvég kézilabda válogatott főbb erényeiről. Az északi csapat kapuját Katrine Lunde Haraldsen őrzi, aki igazi bravúrkapus. Ha jó napot fog ki a nyurga hálóőr, valósággal megbabonázza az ellenfelet. Lehet lőni laposan vagy magasan, szélről vagy középről, közelről vagy távolról, a labda vagy a kezében vagy a lábánál köt ki. Testvére, Kristine Lunde Borgersen hármas védőként sáncolja az ellenfél lövéseit, ám a többi norvég játékos is elképesztően jól védekezik. Szélsőik, különösen Camilla Herrem és Linn-Kristin Riegelhuth, pillanatok alatt szuperszonikus sebességre kapcsolnak, így egyszerre az ellenfél kapujához érnek.

Gyorsaságuk mellett a ziccereket csaknem 100%-os hatékonysággal használják ki. Riegelhuth nemcsak jobbszélsőként, hanem nagy lövőereje miatt jobbátlövőként is kiválóan használható. A higanymozgású Anja Edin zömében betörésekből lövöldözi a gólokat, emellett csapattársait is jobbnál jobb labdákkal képes megjátszani. Linn Jorum Sulland és Ida Alstad a nemzetközi kézilabdaélet elismert átlövői közé tartozik. S ezzel még nem értem a sztárjátékosok felsorolásának végére. A világ legjobb beállósa, a győri színekben szereplő Heidi Löke a védők számára mindig nagy fejtörést okoz. Heidi nemcsak a jobb, hanem a bal kezével is kiválóan tud lőni, e tulajdonságával mindig zavarba hozza a bekkeket. Emellett nagyon jól helyezkedik, így csapattársainak egyáltalán nem okoz gondot a megjátszása. Váltótársa, Marit Malm Frafjord, valamivel statikusabb beállós, ő inkább elképesztő fizikai erejével emelkedik a mezőny fölé. A norvég válogatottnál a szakvezetés képes volt arra, hogy a sok sztárjátékosból valódi csapatot formáljon. Az északi gárda legfőbb erénye a szervezett, masszív védekezés, valamint a belőle indított villámgyors ellentámadás. Az ellenfelek csak akkor szállhatnak velük szembe eséllyel, ha fegyelmezetten visszarendeződnek, s minimális hibaszázalékkal játszanak. Sajnos a mieinknek az elődöntőben ezt nem sikerült megvalósítaniuk.

Az első negyedórában a magyar csapat példamutatóan játszott. Védekezésben ügyeltünk a norvég lövőkre, támadásban pedig -a gyors ellencsapásokat megelőzendő- igyekeztünk befejezni az akciókat. Tomori Zsuzsanna és Görbicz Anita szépen átlőtték a norvég falat, s Vérten Orsolya is villogott a pályán. Csupaszív balszélsőnk nemcsak szélről, hanem középről is betalált Katrine Lunde hálójába. Ennek köszönhetően a 15. percben meglepetésre 9-7-re vezettünk. Ám elég volt néhány perc rövidzárlat, a norvégok máris átvették a játék irányítását. A szünetre 16-11-es norvég előnyt mutatott az eredményjelző. A második játékrész maga volt a rémálom. Eleinte ugyan próbálkoztunk kapaszkodni, ám a viking lányok egyre jobban elhúztak. Amikor már elúszott a döntőbe jutás lehetősége, Karl Erik Böhn kulcsjátékosainkat a kispadra ültette. A cserék minden mindegy alapon kísérletezgettek, ám próbálkozásukat kevés siker koronázta. A vége elég kínos lett, hiszen 30-19 arányú vereséget szenvedtük a sztárokkal telitűzdelt norvég csapattól.

Mi volt a súlyos vereség oka?

Elsősorban az, hogy csak negyed órán át tudtunk úgy játszani, ahogyan kellett volna. A mérkőzés hátralévő részében játékosaink rengeteg technikai hibát követtek el (összesen 23-at), ebből a norvégok villámgyors ellentámadást indítottak. Látható, hogy felállt fal ellen az ellenfél sem volt annyira hatékony, átlövésből aránylag kevés gólt ért el. Szélsőink védekezése ezen az EB-n többször is gyenge volt, ez alól sajnos az elődöntő sem volt kivétel. Az nagy probléma, ha az ellenfél góljainak majdnem a felét szélsők szerzik. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a gólok zöme kontratámadásból született. Vérten Orsolya legalább jó támadójátékkal kompenzálni tudta a túlzott behúzódásból eredő védekezési hibáját (habár Sulland ellen sokszor indokolt volt fellépni). Kovacsicz Mónika sajnos elől is haloványan játszott, hátul meg állandóan lemaradt Camilla Herremről. Nagy kár, hogy a helyére beálló Bódi Bernadett sem tudott igazán sokat hozzátenni a játékhoz. A jobbszélső kérdés megoldása egyébként a következő világversenyek egyik kiemelt feladata lesz. Remélem, a jövőben Orbán Adrienn is kap lehetőséget, a győri szélső ugyanis támadásban mindenképpen a csapat erőssége lehetne.

A második játékrészben már támadásaink sem működtek, tanácstalanul passzolgattuk a labdát. Pedig az első negyedórában nagyon jól tudták egymást helyzetbe hozni játékosaink. Vérten Orsolya például szélső kerüléssel, a beállós Szamoránsky Piroska pedig a norvég bal kettes helyére történő belépéssel tudott gólt szerezni. Az ellenfél által diktált gyilkos tempó miatt azonban egyre fáradtabb lett csapatunk, így a sokmozgásos játékkal sem tudott már élni. A sikertelen támadást követő gyors visszarendeződések is elmaradtak, így egyre távolabb került a finálé. Ugyanakkor igazságtalan lennék, ha nem emelném ki a látható pozitívumokat. Középső védőink például klasszis teljesítményt nyújtottak, így Heidi Löke és Marit Frafjord mindössze három gólt ért el. A norvég válogatott ellen az utóbbi négy-öt évben nagyon nem megy a játék: rendre súlyos vereségbe szaladunk bele, ha az északiak kerülnek utunkba. Az idei EB elődöntőn legalább annyiban előre tudtunk lépni, hogy volt tartása a csapatnak, s a rekord közeli vereséget elkerültük. A magyar válogatott vitathatatlanul visszakerült a világ élvonalába, játékunk azonban még erősen hullámzó. Ha a hullámvölgyek időszakát sikerül minimalizálni, akkor reményteli jövő elé nézünk.

Mivel a házigazda szerb válogatott a másik elődöntőben egygólos vereséget szenvedett Montenegrótól, így a bronzéremért Andrea Lekic csapatával fogunk küzdeni. Remélem lányaink összeszedik magukat, s így örömet szereznek a Belgrádba látogató szurkolóknak.

Fotó: A cikk szezője Heidi Löke és Katrine Lunde Haraldsen társaságában

Áldozó István