Városlista
2026. január 14, szerda - Bódog

Hírek

2010. Január 23. 06:13, szombat | Kék hírek
Forrás: HírTV

Nem haragszik senkire a pedofíliával vádolt rajztanár

Nem haragszik senkire a pedofíliával vádolt rajztanár

Elmondása szerint nem haragszik senkire, csak a diákjaiért aggódik az a mohácsi rajztanár, akit azzal vádolnak, hogy molesztált több diáklányt is. A férfi ügyét a héten kezdték tárgyalni a mohácsi bíróságon. A tanárt az újabb tárgy

A rajztanár pénteken töltötte első napját újra otthon. A 45 éves férfit tavaly februárban vették őrizetbe, csaknem egy évig volt előzetes letartóztatásban. Azt mondta, hogy nem molesztálta a gyerekeket, szerette őket, törődött velük. Szerinte félreértették a gyerekek felé áradó, ahogy fogalmazott, túlzott szeretetét.

Tavaly februárban három alsós diáklány azt mesélte a rendőröknek, hogy a tanár a délutáni szakkörön molesztálta őket. A gyermekpszichológus megállapította: a gyerekek élmény- és életszerűen mesélték el a molesztálást, tehát az nagy valószínűséggel megtörtént. A rendőrség tavaly októberben lezárta a nyomozást. A férfit tizenöt rendbeli szemérem elleni erőszakkal, egy rendbeli megrontással, valamint szerzői jogok megsértésével vádolja az ügyészség.

Sokakat megdöbbentett a gyanúsítás, a diákok szülei még néma tüntetést is szerveztek a rajztanár mellett: csaknem százan gyűltek össze tavaly februárban Mohácson, a templom előtti téren.

A férfi bírósági tárgyalása a héten kezdődött. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár több mint 10 év börtönt is kaphat.

FH


Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 07. 07:52, szerda | Kék hírek

ORFK: a hétfői havazásban csaknem háromszorosára nőtt a balesetek száma

A hétfői havazásban csaknem háromszorosára nőtt a közúti közlekedési balesetek száma

2025. December 31. 07:33, szerda | Kék hírek

A NAV nevével visszaélve támadnak adathalász csalók

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélve támadnak az adathalászatra specializálódott csalók, akik adó-visszatérítés lehetőségével kecsegtetik áldozataikat - közölte az adhatóság kedden az MTI-vel.

2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek

Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben

Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen

2025. December 19. 07:31, péntek | Kék hírek

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az