Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2011. Január 20. 07:37, csütörtök | Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség

Nem nyithat ki a West Balkán

Nem nyithat ki a West Balkán

90 napra ideiglenesen bezárta a West Balkán szórakozóhelyet a terézvárosi jegyző. A döntést az önkormányzat honlapján hirdette ki. A három halálos áldozatot követelő tragédia után Sajtos Csilla az intézkedést azzal indokolta: bizonyí

Ahogy a határozatban áll, a vendéglátó üzlet nyitva tartása minden nap este 7 órától este 10 óráig volt engedélyezett, 300 fő befogadóképességgel. A három lány életét követelő tragédia estéjén a hely nem zárt be az említett időpontban és a megengedettnél jóval többen, körülbelül 2500-an tartózkodtak bent. Ezt Terézváros jegyzője bizonyítottnak tekinti.

A helyen egyébként tavaly december 11-én volt helyszíni ellenőrzés, mint kiderült, akkor sem zártak be időben. Aznap a jegyző felszólítására az üzemeltető bezáratta az üzletet. Sajtos Csilla szerint ezek alapján megállapítható, hogy a kereskedő többszörösen, visszatérő jelleggel sértette meg az erre vonatkozó rendeletet. Az üzemeltető korábbi magatartása, illetve a múlt heti tragédia fényében Sajtos Csilla úgy véli, hogy az üzlet tovább üzemelése életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegetne. Ezért döntött a hely ideiglenes, 90 napig tartó bezáratása mellett.

A jegyző a döntést az önkormányzat honlapján hirdette ki. A határozat ellen 15 napig lehet fellebbezni Budapest Főváros Kormányhivatalnál.

Független Hírügynökség

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.