Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2011. Március 12. 07:33, szombat | Kék hírek
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Nemzetközi bűnszervezet tagja az áfacsaló

Nemzetközi bűnszervezet tagja az áfacsaló

Több mint öt és félmilliárd forintos adócsalással gyanúsítható az a cégvezető, akinek vállalkozása minden bizonnyal egy nemzetközi bűnszervezet egyik láncszemeként működött Miskolcon. Az ügy tavaly ősszel indult, amikor a felszámol

Az elmúlt napokban a magyar sajtóban is lehetett olvasni arról a szlovák nagyvállalkozóról, akit milliárdos adócsalás miatt vettek őrizetbe a szlovák hatóságok. Valószínűleg ennek az ügynek a magyarországi szálára derítettek fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói, akik egy 5 milliárd 600 millió forintos adócsalást lepleztek le. A különösen nagymértékű adócsalással és csődbűncselekmény bűntettével egy miskolci cég vezetőjét gyanúsítják, akinek előzetes letartóztatását már elrendelte a bíróság.

Az ügy tavaly ősszel indult, amikor a felszámolási eljárás alatt álló társaság képviselője nem volt hajlandó átadni a cégiratokat a felszámolónak. Idő közben derült ki, hogy ez a cég a szlovák rendőrség figyelmét is felkeltette, amikor egy nemzetközi, adócsalásra specializálódott bűnszervezet ügyében nyomozott.

A miskolci kft. egyébként mezőgazdasági területen működött, konkrétan 18 alkalommal egy szlovákiai gazdasági társaságtól almaoltó szemeket vásárolt, majd belföldön értékesített összesen 84 millió euro, azaz mintegy 23 milliárd forint értékben. Mindeközben nem vallotta be és nem is fizette meg az általános forgalmi adót. A cég az áfacsalás mellett becsapta hitelezőit, akiknek összesen 248 millió forinttal tartozik.

Az adócsalás nagyságrendje miatt a cégvezetőre a bíróság akár 8 évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhat.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.