Hírek
2016. Július 15. 11:02, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Nizzai terrortámadás - Szakértők: nincsenek megfelelő válaszlépések
Miként a korábbi merényletek után, úgy most sem várható, hogy Európa stratégiai választ adjon a nizzai terrortámadásra - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
A szakértő szerint a korábbi, párizsi és brüsszeli merényletek után Európa nem adott stratégiai választ, és valószínűleg most sem fog.
Nógrádi György felidézte: a német belügyminiszter elmondta, hogy Németország háborúban áll, majd nem történt semmi. A német titkosszolgálat bejelentette, hogy ezer nyilvántartott terrorista és tízezer szélsőséges szalafista van az országban, aztán nem következett semmi - mondta. Éppen most ítéltek 20 év börtönre Ausztriában egy szélsőséges muzulmán papot, ez kiváló, csak éppen a börtönben is radikalizálni fog mindenki maga körül - jelentette ki a szakértő.
Mindez azt mutatja, hogy Európa olyan utólépéseket tesz, amellyel nem éri el a stratégiai céljait. Az európai vezetők várhatóan most is szép beszédeket mondanak majd, fantasztikus virágcsokrokat visznek, de ezen nem változtatnak - fogalmazott.
Nógrádi György a merényletről szólva azt mondta: hozzájárulhatott, hogy a cannes-i filmfesztivál és főként a labdarúgó Európa-bajnokság végére elfáradtak a francia biztonsági erők. Ugyanakkor az elkövető nizzai volt, tehát tökéletesen ismerte a helyszínt - fűzte hozzá.
Horváth József, a katonai elhárítás korábbi főigazgató-helyettese az M1-en szintén arra hívta fel a figyelmet: amíg európai szinten nem szűrik le, hogy mi zajlik Európában másfél éve, és nem hajlandóak a "kemény szembenézésre önmagukkal", addig az Iszlám Állammal elleni valódi fellépés váratni fog magára.
Azzal kapcsolatban, hogy a nizzai merényletet még semelyik terrorszervezet sem vállalta magára, a biztonságpolitikai szakértő azt mondta: egyéni akcióról van ugyan szó, de az egyes emberek mögött egy szervezett csoport áll, erős ideológiával, meghatározott célpontokkal. Ráadásul az európai merényletek "olcsó akcióknak" számítanak abban az értelemben, hogy milyen pusztítást, káoszt és félelmet tudnak okozni az európai társadalmakban - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. Április 24. 15:00, péntek | Külföld
Donald Trump elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön elrendelte minden iráni hajó megsemmisítését, amely aknát próbál telepíteni a Hormuzi-szorosban.
