Arról szóltak a hírek, hogy Győrbe érkezik Lothar Matthaus, Giovanni Elbert, Mehmet Scholl és Paulo Sergio. Sajnos mégsem érkeztek meg... Ki tudja, hol és mikor dőlt el, hogy távol maradnak az ETO-naptól, mindenesetre tény, hogy sokan értük mentek ki a stadionba, és csalódtak, amikor azt látták, hogy kedvenceik sehol.

Persze a többiek is igazi sztárok, világbajnok is akadt köztük szép számmal, Paul Breitner pedig élő legenda.

Aztán arra is számítottak sokan, hogy tényleg örömfoci lesz. Gála a javából, ha már a Bayern csillagai győri gyepszőnyegre lépnek, élvezni is lehet majd, amit csinálnak. Aztán mikor kiderült, hogy az - Breitner szerint - ETO ellen a Real Madrid öregfiúkkal készülő bajor nehéztüzérek a nyomába sem érnek a Verebes József által tréningezett győri senioroknak, kezdett elszállni a maradék illúzió is.

A krém az volt a tortán, amikor a nagy Bayern-sztárok - mint a grundon felpaprikázott, sértődött gyerekek - átmentek alattomosba, és akkor már régen nem volt szó örömfociról. Felszisszent a lelátó, amikor a győriek 5-1-es, parádés vezetésénél egy-két német játékos olyan „csontzenét" művelt néhány becsúszó szerelésnél, hogy az ember fájdalmában a bokájához kapott még a nézőtéren is.

Furcsa, nem így gondoltuk, de a Bayern All Star fellépése után a győri legendáink nagyot nőttek a szemünkben. A zöld-fehérek komolyan vették a közönség szórakoztatását, eszükbe sem jutott „nagyarcúskodni", rúgtak öt gólt, és fel sem vették a vendégek durváskodását. Ami pedig az ellenfelet illeti, az ember sokszor nem tudta eldönteni, hogy gálafocizni, nosztalgiázni jöttek az ETO Parkba, vagy megsértődni, sérüléseket okozni, és illúziót rombolni?

Utólag az jutott eszembe: de jó, hogy mégsem lépett pályára ebben a győri Bayernben Matthaus, Elbert, Scholl és Sergio. Legalább ők nem ünneprontóként maradnak meg a szurkolók emlékezetében...