Városlista
2024. július 31, szerda - Oszkár

Hírek

2016. Október 14. 11:00, péntek | Helyi

Női kosárlabda NB I - Továbbra is hibátlan a Győr

Női kosárlabda NB I - Továbbra is hibátlan a Győr

Hullámzó játékot hozott az első negyed, hol egyik, hol másik csapat vezetett.

A szakasz hajrájában mindkét csapat sok helyzetet hagyott ki, de Simon Zsófia megtörte a "csendet", majd Varga Zsófia is betalált. Egy triplával kapaszkodott a zalai gárda, s a negyed egypontos vezetésünkkel zárult (16-15). Nehezen született meg a második negyed első kosara, azt szerencsére Simon Zsófi szerezte. Nem sokkal később megint ő volt eredményes (20-15). Állandósult az 5-6 pontos vezetésünk, sőt, a 17. percben 32-20 volt a javunkra. Ezután is mi maradtunk lendületben, s jelentős előny birtokában mehettünk a nagyszünetre (43-25).

A második félidőben majdnem három percet kellett várni az első kosarunkra, Simon egy triplából talált be (46-29). Ezt újabb nyolc ponttal toldottuk meg, időt is kért a vendégek edzője (54-29). Jól tette, mert egy 7-0-ás szakaszt mutatott be utána csapata. Hruscaková törte meg a vendégek lendületét, Kiesel büntetőivel pedig újra húsz pont fölé ment a különbség (58-36). A zárófelvonás 58-41-es vezetésünkről kezdődött. A negyedik negyedben Laklóth két büntetője után 62-41 volt ide, de ami ennél is lényegesebb, csapatkapitányunk megdobta ezredik bajnoki pontját győri színekben. Likhtarovic első pontjait szerezte a 35. percben egy tripla formájában (67-41). Örült is nagyon a fehérorosz kosaras. A mérkőzés hátralévő részében a fiatalok - köztük négy sajátnevelésű játékos - szerepeltek, s már csak a különbség volt kérdéses, csapatunk a második negyedtől kézben tartotta a mérkőzést, s harmadik győzelmét szerezte a bajnokságban.

Völgyi Péter: - Két negyeden keresztül tudtuk azt a fizikális játékot nyújtani, amit szerettünk volna.

Gáspár Dávid: - Az első negyedben meg tudtuk szorongatni az esélyesebb győri csapatot. Utána sok gyors kosarat kaptunk lerohanásból. A második félidőben jelentősen nem nőtt a különbség, ebből erőt meríthetünk a jövőre.

CMB Cargo-UNI Győr-ZTE 76-52 (16-15, 27-10, 15-16, 18-11)

Győr, 100 néző. V. Tözsér, Gyuris, Bognár.

UNI Győr: KIESEL 12, Laklóth 2, TÖRÖK 9/3, HRUSCAKOVÁ 12, Goree 6. Cs.: SIMON ZS. 13/3, Varga Zs. 8, Horváth K. 9, Likhtarovic 5/3, Simon A., Kovács V., Nagy R. Edző: Völgyi Péter.

ZTE: Nagy D. 6/6, Kovács G. 5/3, BURKHOLDER 16/6, DANIELS 13, Horváth Zs. 4. Cs.: Szalay, Őri 3, Kovács C., Orsó, Velkey 5/3, Böröndy, Edző: Gáspár Dávid.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 09:14, kedd | Helyi

A harmadik legjobb magyar intézmény lett a Széchenyi István Egyetem az Európai Egyetemi Játékokon

A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyertek a Debrecenben és Miskolcon megrendezett Európai Egyetemi Játékokon.

2024. Július 30. 08:13, kedd | Helyi

A győrszentiváni önkéntes tűzoltók is kaptak támogatást

Hétszázezer forint támogatást nyert el a katasztrófavédelem pályázatán a Győrszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egyesület, üzemeltetésre pedig 128 ezer forinthoz jutottak hozzá egy polgári védelmi kiíráson.

2024. Július 30. 07:12, kedd | Helyi

Osztalékfizetéseket ellenőriztek a Győr-Moson-Sopron vármegyei NAV revizorai

A revizorok összevetették a cégek beszámolóit, a NAV rendszereinek adatait és vizsgálták a taggyűlési határozatokat is.

2024. Július 29. 09:13, hétfő | Helyi

Ilyen meglepetésre nem számítottunk

A Hanyi nyár bevételét a farádi Vöröskeresztes Alapszervezet kapta.