Hírek
2013. Március 12. 10:09, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Női vízilabda Világliga - Már továbbjutóként játszanak a magyarok Athénban - ELŐZETES
![Női vízilabda Világliga - Már továbbjutóként játszanak a magyarok Athénban - ELŐZETES](/external/image_cache/b/2/5/b253def27aa550af2acc257d0ecaec63.jpg)
A magyar női vízilabda-válogatott már csoportgyőztesként, ez által pedig a Szuperdöntő egyik biztos résztvevőjeként szállhat medencébe szerdán Athénban a Világliga európai selejtezősorozatának zárómérkőzésén. A gyakorlatilag tét nélküli meccsen tovább kísérletezhet az utánpótlás legtehetségesebb képviselőivel Merész András szövetségi kapitány.
A szakvezető a tavaly Eb-bronzérmes, a londoni nyári olimpián negyedik együtteséből ezúttal csak négy alapembert vitt magával a görög fővárosba, ahol a világbajnoki címvédővel szemben a legutóbbi junior-vb-n ezüstérmes magyar csapatból kapnak többen is lehetőséget a bizonyításra.
"Az persze, hogy igen ifjú korátlagú gárdával megyünk, egyáltalán nem jelenti azt, hogy eleve lemondtunk a győzelemről, sőt... Megmerítjük a fiatalokat, akik eredménykényszer nélkül játszhatnak, s megpróbálunk nyerni odakint is" - fogalmazott a kapitány az MTI-nek a keddi indulás előtt.
Háromszereplős csoportjában a Merész-alakulat korábban kétszer is felülmúlta - odakint 12-9-re, idehaza 13-11-re - az olimpiai második spanyolokat, a görögöket pedig 10-8-ra verte a január végi, egri összecsapáson, így százszázalékos a mérlege.
A trióból a legjobb kettő jut tovább az úgynevezett Szuperdöntőbe, amelyet Pekingben rendeznek meg június elején a selejtezők legeredményesebb nyolc válogatottjának részvételével. A magyarok csoportjából várhatóan még a spanyolok lehetnek ott a kínai fővárosban, miután az első találkozójukon 12-7-re győztek, ennél fogva a siker jó esélyével fogadhatják e hét végén, szombaton a görögöket.
Az európai A csoport állása: 1. Magyarország 9 pont/3 mérkőzés, 2. Spanyolország 3/3, 3. Görögország 0/2
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 24. 08:13, szerda | Sport
Ötgólos győzelmet aratott a BL selejtezőben a Ferencváros
A Ferencváros kedden meggyőző sikerrel kezdte meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében: a második forduló első, hazai felvonásán 5-0-ra verte a walesi The New Saints csapatát.
2024. Július 23. 08:19, kedd | Sport
Az MLSZ szerint közel 80 százalékkal csökkentek a súlyos játékvezetői hibák az NB1-ben
Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának elnöke szerint közel nyolcvan százalékkal csökkent a súlyos bírói hibák száma az OTP Bank Ligában.
2024. Július 23. 08:15, kedd | Sport
Konferencia-liga - Meccs nélkül jutott tovább a Puskás Akadémia
A Puskás Akadémia FC mérkőzés nélkül jutott tovább a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából, mert ellenfelét, az ukrán SC Dnyipro-1 csapatát kizárta az európai szövetség (UEFA).
2024. Július 23. 08:12, kedd | Sport
A Ferencváros új edzője energikus futballt vár
Pascal Jansen vezetőedző energikus futballt vár kedden a Ferencváros labdarúgócsapatától a The New Saints elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben.