Hírek
2019. Augusztus 08. 20:47, csütörtök | Helyi
Nőket bántalmazott az utcán Győrben
Győrben, minden előzmény nélkül bántalmazott több nőt is egy férfi, fényes nappal.
Bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére augusztus 7-én kora délután perckor, hogy Győrben, az utcán egy férfi minden előzmény nélkül bántalmazott egy fiatal lányt. A sértettet az ismeretlen támadó hátulról megütötte, és megrángatta a haját, miközben hangosan szidalmazta is. Pár perccel később újabb hívást kapott az ügyelet, amely szerint hasonló támadás ért egy padon ülő nőt a Bisinger sétányon – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A kiérkező járőrök a sértettektől kapott részletes személyleírás alapján két órán belül elfogták L. József, 39 éves győri lakost, akit a Győri Rendőrkapitányságra előállítottak. A bevezetett nyomozati cselekmények eredményeként a nyomozók megállapították, hogy több, hasonló bűncselekmény elkövetésével is megalapozottan gyanúsítható az elfogott férfi.
A nyomozó hatóság L. Józsefet – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatta ki. Összesen egyrendbeli súlyos testi sértés bűntett kísérlete, négyrendbeli garázdaság vétség, és háromrendbeli könnyű testi sértés vétség elkövetésével gyanúsítják a 39 éves férfit.
A nyomozók előterjesztést tettek L. József letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
