Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2010. December 20. 07:17, hétfő | Belföld
Forrás: HíTV

Nőttek a reálkeresetek és a foglalkoztatottság

Nőttek a reálkeresetek és a foglalkoztatottság

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél 2 millió 699 ezer ember dolgozott 2010 első tíz hónapjában, ami 1,3 százalékos növekedést jelent 2009 ugyanezen időszakához képest – derül ki a Központi Statis

A legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásoknál idén január-októberben 1 millió 823 ezren dolgoztak, ami 0,3 százalékkal kevesebb, mint 2009 első tíz hónapjában, de májustól a létszám már meghaladta az előző év azonos időszakit. A költségvetési szférában az alkalmazottak létszáma 774 ezer fő volt, ami 3,7 százalékos növekedést jelentett. Ugyanakkor a közfoglalkoztatás nélkül a létszám 685 ezer, ami 0,3 százalékkal kevesebb, mint az előző év első tíz hónapjában.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 200 ezer 700 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 204 200, a költségvetési szervezeteknél dolgozóké pedig 196 ezer forint. A bruttó keresetek összességében 2,3 százalékkal haladták meg az előző évit. Ezen belül a versenyszférában 4,0 százalékkal nőttek, a költségvetés területén viszont, az alacsony keresetű közfoglalkoztatottak számának emelkedése miatt 1,3 százalékkal elmaradtak az átlagkeresetek 2009 azonos időszakához képest.

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (433 ezer 800 forint), ezt az információ és kommunikáció (370 ezer 100 forint), valamint a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (349 ezer 900 forint) követte. A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (122 ezer forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (140 ezer forint) ágakban dolgozók kerestek.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 131 ezer 700 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 96 ezer 600, a szellemi foglalkozásúaké 169 ezer) forint volt, ami átlagosan 7,9 százalékkal magasabb az előző évinél. (pr)

FH

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 29. 08:11, hétfő | Belföld

Menczer Tamás: sok fiatal csatlakozására számítok!

Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.

2024. Július 29. 08:09, hétfő | Belföld

Indul a Digitális Állampolgárság Program

Indul a Digitális Állampolgárság Program, ősztől egyre több ügyet lehet mobiltelefonról intézni, s már lehet előregisztrálni a kormányablakokban

2024. Július 29. 08:08, hétfő | Belföld

Zömében derült, napos idő várható a héten

A héten derült, napos idő várható, csütörtöktől zivatarok is érkezhetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

2024. Július 28. 11:02, vasárnap | Belföld

Gyopáros Alpár: több mint 1,8 milliárdos támogatást kaptak az önkéntes tűzoltó-egyesületek a Magyar falu programban

A kormány több mint 1,8 milliárd forint értékben támogatott önkéntes tűzoltó-egyesületeket az elmúlt több mint négy évben a Magyar falu programban működő Falusi Civil Alapon keresztül