Hírek
2024. November 28. 07:13, csütörtök | Helyi
Nyilatkozat a Győr Projekt Kft. átadáskor fennálló, jelenlegi helyzetről
A Győr Projekt Kft. új ügyvezetőjének nyilatkozatát változatlan formában közöljük!
"Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése XI.11. döntése értelmében, 2024. november 12. napjától Győr város fejlődéséért, szakmai elkötelezettséggel és örömmel vettem át a Győr Projekt Kft. (a továbbiakban: gazdasági társaság) ügyvezetését, vállalva mindazt az átfogó tevékenységet, amely a megbízatással, és a gazdasági társaság több területét is érintő feladatkörével jár. Ugyanakkor már az első napokban megdöbbenéssel szembesültem a gazdasági társaság aktuális gazdálkodási helyzetéről, a már esetenként több hónapja lejárt esedékességű számláiról, negatív teljesítményéről.
A korábbi ügyvezető Nagy Gergely László sikeres és financiálisan stabil lábakon álló működést kommunikált, miközben – ahogy azt a számok és a kimutatások is bizonyították – egy jelentős hiányokkal küzdő gazdasági társaságot örököltem elődömtől. Ezen tények sajnos alapjaiban kérdőjelezik meg a felelős gazdálkodását.
Sikeres vezetőként méltatott és úgynevezett vétói joggal védett korábbi ügyvezető több mint 1 milliárd forintos hiánnyal adta át részemre a gazdasági társaságot. Ez az elképesztő kimutatás egyértelműen rávilágít a hiteles nyilvántartások és a nyilvánosság előtt kommunikált fals adatok közötti óriási különbségre.
A tények a következők:
• A Győr Projekt Kft. 2024. november 21-én megtartott Felügyelő Bizottságának ülésén elhangzott beszámoló szerint a gazdasági társaság 2024. év 01-09. hónapját 153 millió Ft összegű veszteséggel zárta.
• 2024. november 12-én a gazdasági társaság adósságállománya elérte a 394 millió forintot, amely a közszolgáltatók irányában több mint 200 millió Ft összegű tartozást jelent, veszélyeztetve ezzel a gazdasági társaság által üzemeltetett sportlétesítmények üzemszerű működését.
• A gazdasági társaság folyószámla egyenlege ugyanezen a napon 623 millió forintos negatív értéket (folyószámlahitelt) mutatott, amely a pénzügyi stabilitás, és a szakmai hozzáértés teljes hiányára utal. Ez a helyzet nemcsak a Győr Projekt Kft. működését, hanem Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a gazdasági társaság 100%-os tulajdonosának pénzügyi és gazdasági stabilitását is közvetlenül veszélyezteti.
További kérdéseket vet fel az átadás előtti napokban több százezer Ft értékű informatikai eszköz és mobiltelefon leselejtezése, amelyeknek a beszerzése csupán pár hónapja történt meg, valamint az, hogy a korábbi ügyvezető közeli hozzátartozóját 2024.07.23 napja óta foglalkoztatta alkalmazottként.
Felelős ügyvezetőként, munkatársaimmal egyetértésben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy minden szükséges lépést megtegyünk a hiány okainak, a korábban rejtett likviditási problémák feltárása érdekében. Az érintettek felelősségre vonása mellett haladéktalan intézkedések szükségesek a Győr Projekt Kft. gazdálkodásának stabilizálására, garantálva azt, hogy a jövőben hasonló nehézségek ne fordulhassanak elő egy olyan jelentős szerepet játszó, önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság vonatkozásában, mely fontos feladatokat lát el, az országosan is évek óta prosperáló Győr városának életében. A győri polgárok joggal várják el, hogy a város vezetése és intézményei átláthatóan, felelősségteljesen és a köz érdekében működjenek, Győr város értékeit képviselve, azok gazdagításával végezzék tevékenységüket. Ennek megfelelően természetesen minden további fejleményről részletes tájékoztatást fogunk nyújtani a jövőben is, célunk egy, a szakma, és a lakosság által is elismertséggel bíró, pozitív pénzügyi eredménnyel teljesítő szolgáltató gazdasági társaság kialakítása.
Győr, 2024. november 26.
Szombati-Serfőző Eszter
ügyvezető igazgató Győr Projekt Kft."
(Kiemelt képünk illusztráció! Fotó: Pixabay)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
2026. Február 03. 08:06, kedd | Helyi
Tovább zöldülhet a Szigetköz
Több mint 3 milliárd forint támogatás érkezik a Szigetközbe.
2026. Február 03. 07:06, kedd | Helyi
Csendben elaludt Magyarország legidősebb embere Győrújbaráton
Elhunyt Magyarország legidősebb embere, Juhász Árpádné. Teri néni 1914. május 14-én született, 2022 decembere óta volt ő az ország leigidősebbje és a győrújbaráti idősotthonban hunyt el.
2026. Február 02. 08:29, hétfő | Helyi
Európai ifjúsági kézilabdaliga – Győr is indul az első női idényben
A Győr, a Ferencváros és a Debrecen is indul az európai ifjúsági kézilabdaliga első női kiírásában.

