Hollandia, Japán, Dánia, Kamerun - „végre" egy csoport, ahol a helyzet egyszerű volt, tehát jó eséllyel volt már egy kiesőnk és biztosan tudtunk egy továbbjutóról is (az előbbi Eto'óék, az utóbbi Kuyték alakulata). A figyelem tehát Dánia és Japán, a sziklaszilárdság és a szélvészgyorsaság rustenburgi csatájára összpontosulhatott. Az esélyek döntetlenhez közeli eredményt sejttettek, ami a „Szamurájoknak" a továbbjutás szempontjából megfelelő is lehetett, ráadásul 1971 óta nem játszott a két ország válogatottja, akkor is csak egyetlen góllal volt jobb a FIFA-ranglistán mindössze 9 hellyel előrébb fellelhető európai alakulat.

A statisztikusok tehát szoros eredményt várhattak, a Wolfsburg japánja, Haszebe viszont egyértelművé tette: szó sincs arról, hogy döntetlenre játszanának, „ez életünk találkozója" - szögezte le. A kezdőrúgást magyar idő szerint fél 9-re rendelte az élet, de az ázsiaiak olyan erősen és hosszasan ölelkeztek és biztatták egymást, hogy a dél-afrikai bírónak 20.31-kor rájuk kellett szólnia, hogy ugyan álljanak már föl kezdéshez...

Dánia tehát győzelmi kényszerrel lendült játékba (no és Európa becsületéért - idáig már öt nemzet csapata elbúcsúzott az öreg kontinens képviseletében), de Morten Olsen várakozásaitól eltérően a labdabirtoklásban talán kissé ügyetlenebb Japán volt gólveszélyesebb. Olyannyira, hogy a 17. percben Japán egy szabadrúgást követően vezetést is szerzett - ki más: Honda volt eredményes a Jabulanival. Dánia felköthette azt a bizonyos alsót, kapirgálhatta emlékeiben a Kamerun ellen látott fordítást 0-1-ről. Minden adott volt hozzá, Bendtner és Rommedahl is ott volt a pályán. De amíg kotorásztak, újabb japán szabadrúgás jött és újabb gól: Sörensen Honda bal lábára állította fel a sorfalat, de Endo hirtelen a kapu másik oldalába csavart, a másik lábával. Japán kezdhetett számolni, hogy hány góllal kell nyernie a csoportelsőséghez, és persze drukkolhatott Kamerunnak, hogy jól kapja el az ászait már pihentető „Oranje" grabancát, mert ugye ez is kellett a legmerészebb álmok megvalósulásához. Jegyezzük meg: Haszebéék vérbeli csatár nélkül álltak fel, így kerültek kétgólos előnybe és vezetgették szebbnél szebb támadásaikat. (Belefért, hogy közben Hollandia vezetést szerzett, a második hely is megfelelő a továbbjutáshoz.)

Több mint 50 perc eltelt az első komoly dán helyzetig - alliterációval élve: Kahlenberg keveredett Kavasima kapujának közelébe, de képtelen volt kapuba kotorni közvetlen közelről. Kisvártatva Tomasson veszélyeztetett, Jacobsen jobbról érkező beívelésébe Bendtner belecsúsztatott, a veterán center le is vehette, de aztán már túl későn és túl rosszul lőtt kapura. A félidő derekán majdnem gólt értek el a japánok, de addig-addig cifrázták, míg Honda már lesen volt, nem lehetett volna neki passzolni - de a tanulság mégis az volt: egyszerűen bolondot csináltak a dán védelemből. Közben hír a másik mérkőzésről, veszélyben Hollandia makulátlan mérlege, Eto'o betalált. A Rommedahl, Tomasson duó a 70. percben hozta össze első közös akcióját, de utóbbi jókora lukat rúgott a labdába - gólveszélyes helyzetben. Folyamatosan jöttek viszont a japán ellenakciók, őrületbe kergetve a „Poulseneket" azzal, hogy az ázsiai focisták mindegyike - „reneszánsz" módon - a pálya más és más pontján jelent meg, követhetetlenek voltak!

A kétgólos japán vezetés végül felezhetőnek igen, de behozhatónak nem bizonyult Dánia számára (Tomasson rúgott még gólt a 81. percben), de hogy ne mondhassa senki, hogy csak szabadrúgásból hatékonyak a japánok, egy Honda-csel után az önzetlen szőke Okazaki elé tálalt, akinek csak kapuba kellett gurítania a labdát. Olsen „bandája" hiába oldotta meg a világbajnoksággal kapcsolatos feladatok nehezebb részét - a selejtezősorozatban megelőzte Portugáliát és Svédországot is -, a vb-csoportban még a papíron gyengébb Japánon sem tudta áthámozni magát. Az E jelű négyesből Hollandia és Japán jutott tovább, Az „Oranje" Szlovákiával, a „Szamurájok" Paraguayjal csapnak össze.