Hírek
2024. November 23. 07:12, szombat | Helyi
Nyugdíjba vonul a Győr-Szol vezérigazgatója
A Győr-Szol Zrt. szerdai igazgatósági ülésén a cég vezérigazgatója és egyben igazgatósági tagja, Prédl Antal bejelentette nyugdíjba vonulását.
A cégben betöltött pozíciójáról 2025. január 1-jével történő lemondását is.
A bejelentést Sárkány Péter, a cég igazgatósági tanácsának elnöke tudomásul vette, Prédl Antalnak nyugdíjas éveihez pedig jó egészséget kívánt – közölte e Győr-Szol. A vállalat Prédl Antal szakértelmére a továbbiakban is igényt tart, nyugdíjba vonulását követően a Győr-Szol igazgatósági tagja marad.
Már a nyári önkormányzati választás után felmerült, hogy Prédl távozik, ám az akkori városvezető, Dézsi Csaba András bejelentette a júniusi közgyűlésen, hogy bizalma töretlen felé.
A cég mostani közleménye szerint "Prédl Antal 2021 októbere óta irányította a számos feladatkörrel bíró társaságot, munkáját mindig a szakmaiság, az alaposság, a felelősségteljes gazdálkodás jellemezte. A legnehezebb időkben – így a koronavírus járvány idején, valamint a hazánkat is érintő gazdasági válság kihívásai közepette – is stabil alapokkal garantálta a vállalat működését. Prédl Antal lokálpatriótaként elkötelezett tevékenysége, a város fejlődése mellett nagy hangsúlyt fektetett saját kollégáira, mindig is fontosnak tartotta a dolgozók elismerését, jutalmazását."
A Győr-Szol Zrt. vezérigazgatója és egyben igazgatósági tagja a jövőben elsősorban családjára szeretne fókuszálni. A cég zavartalan működése a jövőben is biztosított és stabil, a társaság irányítását Sárkány Péter elnök látja el – áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:26, vasárnap | Helyi
A fenntarthatóságról a Föld napján Győrben
Szivárgásverseny, kockajáték, interaktív tudáspróba, ételkóstoló.
2026. Április 26. 08:12, vasárnap | Helyi
Gyakorlati jogászképzés: együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Győri Törvényszék
2026. Április 26. 07:08, vasárnap | Helyi
A madarak nyomában: ismeretterjesztő program és vízitúra Kisbodakon
Tanulással és kalandos vízitúrával folytatódott Kisbodakon a „Szigetköz Ismeretterjesztő Sorozat 2026”, ahol ezúttal a térség gazdag madárvilága került a középpontba.
2026. Április 25. 08:25, szombat | Helyi
Laczkovits-Takács az új frakcióvezető
A győri Fidesz-KDNP frakcióját mától Laczkovits-Takács Tímea vezeti.
