Hírek
2010. Május 30. 14:45, vasárnap |
Bulvár
Forrás: STOP
Ő volt a legszexisebb tinilány - és szebb mint valaha
![Ő volt a legszexisebb tinilány - és szebb mint valaha](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
A tekintélyes londoni képtárban, a Tate Galleryben tavaly a pornográfia történetét bemutató kiállítás nyílt, s a tárlat legnagyobb botrányát Brooke Shields egyik meztelen képe okozta.
Nem egy friss, hanem egy régi, amin a kis Brooke tízévesen látható pucéron egy fürdőkádban. A harcos gyermekvédők azonnal tiltakoztak, de a galéria vezetője művészinek tartja az alkotást, ami "egy fiús kislányt ábrázol, aki nő akar lenni".
Brooke hamar kezdte a meztelenkedést, még nem töltötte be első életévét, amikor már a divatlapok címlapjain szerepelt a fényképe, tizennégy évesen pedig a Kék lagúna című film főszerepében erotikus vonzerejét is megcsillogtatta. Ő volt a legszexisebb tinilány, így természetesen az egész világ azt hitte, hogy a valóságban is szabados életet él. Éppen ellenkezőleg történt, mint nemrégiben bevallotta, csúnyának tartotta magát, ezért félénk volt a fiúkkal szemben, és ártatlanságát csak huszonkét éves korában veszítette el, amit alig lehet elhinni. Anyukája annak idején határozottan állította, hogy őrzi szüzességét, pedig olyan sztárok csapták neki a szelet, mint John Travolta és Michael Jackson.
Felnőttként először a híres teniszezővel, Andre Agassival élt, akivel össze is házasodtak, de kapcsolatuk hamar megromlott. Hogy jó katolikusként ne kelljen elválnia, elérte, hogy érvénytelenítsék a házasságot, így 2001-ben nyugodt szívvel mehetett férjhez ismét. Most boldogan él, szült két gyermeket, s rajongói szerint asszonyosan gyönyörű, szebb, mint valaha.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 25. 07:40, csütörtök | Bulvár
Több mint félszáz fürdőben lesz Strandok éjszakája szombaton
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén is megrendezik július 27-én a Strandok éjszakáját, az országos rendezvényhez már 60 fürdő csatlakozott az ország minden részéből.
2024. Július 23. 08:10, kedd | Bulvár
Emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében
Emberre támadt egy medve hétfőn este Beszterce-Naszód megyében, a Sajónagyfalu (Mariselu) községhez tartozó Sajószentiván (Santioana) településen, a férfi a lábán és az ágyékán megsérült
2024. Július 19. 08:11, péntek | Bulvár
Idén is megrendezik a kéklámpás járművek találkozóját az Aeroparkban
2024. Július 18. 07:56, csütörtök | Bulvár
Balaton-átúszás - Lezárták a nevezést
Elérte a 12 és félezres létszámlimitet a 42. Lidl Balaton-átúszásra jelentkezők száma, így a szervező Budapest Sportiroda szerda reggel 9-kor lezárta a nevezést.