Hírek
2010. Szeptember 05. 07:45, vasárnap |
Sport
Forrás: HírTV
Odalett minden álom
![Odalett minden álom](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Hiába volt a magyar olimpiai labdarúgó-válogatott kezében a csoportjából való továbbjutás, elvesztette a Wales elleni szombati találkozót. Az 1–0-s vereség azt jelenti, hogy már csak a második helyben reménykedhetünk.
A szombat délutáni mérkőzés nagy kérdése volt, hogy mennyire képesek megbírkózni a hatalmas téttel a magyar fiatalok, hiszen győzelemmel a selejtezőcsoport élére álltunk volna, vereséggel viszont elúszott volna a továbbjutás. És ha a leki teher nem lett volna elég, az összeállítással sem volt könnyű dolga Róth Antalnak, hiszen számos hiányzója volt a válogatottnak. Több kulcsember is a nagyválogatottba került (Koman Vladimir, Elek Ákos, Lázár Pál). Sérülés miatt pedig a keretből kimaradt Szabó János mellett Vass Ádámra és az A-válogatottól visszakerült Varga Józsefre sem számíthatott a szövetségi edző.
Gulácsi-védéssel indult a mérkőzés. Két perc telt el, amikor Matthews 20 méteres szabadrúgását kellett kitenyerelnie a Liverpool portásának a hosszú felső sarokból. Nem sokkal később megsérült a walesi jobbhátvéd, így korán ki kellett használniuk egyik cserelehetőségüket. Ezt követően azonban áttevődött a küzdelem a vendégtérfélre, agresszíven kezdő válogatottunk többször is veszélyes helyzetet teremtett a vendégkapunál. Lendületes támadásokat vezettünk, a walesi védők ritkán tudtak közbeavatkozni. A 18. percben hatalmas magyar helyzet maradt ki: Szatmári szögletét Korcsmár öt méterről a jobb oldali kapufára fejelte. Egy perccel később aztán gólt kiálthatott a szurkolósereg: egy újabb sarokrúgás után Németh talált a hálóba. Xistra azonban a sípjába fújt, mert Gosztonyi kezéről került a csatár elé a labda. Így gól helyett csak egy sárga lapot könyvelhettünk el.
A következő percek mezőnyjátékot hoztak, már nehezebben tudtuk átjátszani a középpályát, de a walesiek sem jutottak el a magyar kapu közelébe. Aztán a félidő vége előtt Farkas passza után Németh fordult le szépen védőjéről, ám 10 méterről leadott lövése jócskán kapu fölé szállt. Az utolsó percben ugyanő lőtt 25-ről, a lapos löketet azonban Maxwell kiütötte.
Nagyon jól kezdtük az első játékrészt, lendületes akcióink után többször is gólveszélyes helyzet alakult ki. Igazi gólveszély azonban nem alakult ki, a befejezésekbe ugyanis rendre hiba csúszott. A kapufa és a meg nem adott gól után visszesett az iram, ritkábban alakult ki veszélyes helyzet. A walesiek pontrúgások után veszélyeztettek.
Fordulás után Gosztonyi került helyzetbe: Németh játszott a Videoton játékosához, aki kisebb kavarodás után az ötösről az üres kapu felé ívelt, de Maxwell visszaért a helyére. Az 55. percben újra Gosztonyi veszélyeztetett. Harminc méterről leadott, erős lövése alig néhány centivel ment a léc fölé. Mondjuk Németh üresen várta a kiugratást a jobb szélen... A játékrész első negyedórája a miénk volt, újra lendületes támadásokat vezettünk.
Aztán jött a hidegzuhany: a 66. percben egy félpályáról felívelt szabadrúgást Korcsmár mellett Robson Kanu próbált kapura fejelni, a labda pedig a magyar játékos fejéről védhetetlenül a kapuba vágódott. 0-1. A második félidőben ez volt a walesiek első helyzete... A szerencsétlen gól után érkezett a lelkes közönség biztatása. Volt is egy-két kisebb lehetőségünk, de láthatóan megzavarodtunk a váratlan góltól. Védekezésben többször is hibáztunk, Gulácsinak bravúrokat kellett bemutatni. Aztán a 86. percben eljöhetett volna a kegyelemdöfés. Debreceni a 16-oson belül buktatta Bradley-t. A játékvezető büntetőt ítélt, a magyar védőt pedig második sárgával kiállította. Robson Kanu volt az ítéletvégrehajtó, Gulácsi azonban fantasztikus bravúrral hárította a tizenegyest.
Egyenlíteni már nem sikerült, hiába próbálkoztunk. Hiába volt több magyar helyzet, hiába veszélyeztetettek csak pontrúgás után a walesiek, vesztettünk. Ez az eredmény azt jelenti, hogy a csoportelsőségre már semmi esélyünk sincs, másodikok is csak úgy lehetünk, ha az olaszok nem nyernek a walesiek ellen. Persze, ha ezek után képesek leszünk kedden győzni... De a legjobb négy csoportmásodik közé valószínűleg nem kerülhetünk be semmiképp.
(MNO)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 07:51, szerda | Sport
BL-selejtező - Walesi ellenfél vár a Ferencvárosra
A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.