Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2011. Január 15. 07:29, szombat | Kék hírek
Forrás: HírTV

Ők sem látták a halálos szúrást

Ők sem látták a halálos szúrást

Újabb szemtanúkat hallgattak ki pénteken a Cozma-per kapcsán a Veszprém Megyei Bíróságon. A tavaly szeptemberben kezdődött gyilkossági tárgyalás során a bíróság már Marian Cozma sporttársait és más helyszíni tanúkat is meghallgatott

Két, a Patrióta Lokálban szórakozó fiatal lányt és a lokál jegyszedőjét hallgatta meg a bíróság a pénteki tárgyalási napon. Az egyik lány vallomása szerint ismerőse azt mondta: „menjünk el, mert hatalmas balhé lesz ”. A másik lány vallomásából kiderült: látta, hogy a tragédia után két ember sietősen beszáll egy autóba, majd gyorsan elhajt.

A péntekre beidézett harmadik tanú a hely jegyszedője volt, aki kérte, hogy korábbi vallomását ismertessék. Ebből kiderült, látott egy nagyobb roma társaságot megérkezni a szórakozóhelyre. Ám mivel első munkanapját töltötte a Patriótában, nem volt tisztában a hely vendégkörével, így a verekedés kitöréséig nem tűnt fel neki semmi szokatlan. A kézilabdázókat sem ismerte fel, csak annyit látott, hogy valaki kint fekszik a földön, később tudta meg, hogy Marian Cozma volt az.

Marian Cozma érintett sporttársait már tavaly kihallgatta a bíróság. Gulyás Péter, Uros Vilovski és Jevgenyij Lusnyikov személyesen álltak a bíróság előtt, Zarko Sesum, Ivan Pesic, Ivan Lapcevic és Illyés Ferenc pedig fenntartották a nyomozati szakaszban tett vallomásaikat. A sportolók közül senki sem látta, ki szúrta le Marian Cozmát, Raffael Sándorra azonban többen terhelő vallomást tettek.

Lapcevic a többiek vezetőjeként írta le Raffael Sándort, aki provokálta és verekedett is Cozmával. Illyés Ferenc pedig azt vallotta: amikor kilépett az ajtón, azt a felkiáltást hallotta Raffaeltől, hogy „hozzátok a pisztolyt!”.

A vádlottak köreihez tartozó egyik tanú szerint Raffael Sándor egyenesen bevallotta tettét. „Megszúrtam a magas, csíkos pólóst” - Beéry Iván tanú szerint ezt mondta Raffael Sándor elsőrendű vádlott február 8-án, közvetlenül a gyilkosság után.

A Veszprém Megyei Bíróság 26 tárgyalási napot tűzött ki erre az évre a gyilkosság tisztázására. A tárgyalás tavaly szeptember 13-án kezdődött. Heten állnak bíróság előtt, ellenük emberölés, életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és bűnpártolás a vád. A vádlottak mindannyian tagadják, hogy közük lett volna a gyilkossághoz.

A vád szerint 2009. február 8-án a halálos szívszúrást Marian Cozma Raffael Sándortól kapta, a Cozma segítségére siető Ivan Pesicet Németh Győző vesén szúrta, Zarko Sesumot pedig arcon rúgta.

A Cozma-tárgyalás január 31-én folytatódik.

FH

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.