Hírek
2016. Augusztus 19. 11:48, péntek |
Helyi
Forrás: MTI-V, Fotó: Hiradó.hu
Október végén nyílik meg a forgalom előtt az M86-os Hegyfalu és Csorna közötti szakasza
Október végén nyílik meg a forgalom előtt az M86-os gyorsforgalmi út utolsó, Hegyfalu és Csorna közötti szakasza - közölték csütörtökön azon a bejáráson, amelyen a kivitelezésről tájékoztattak.
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója kiemelte: a beruházásnak köszönhetően Szombathely és Győr között 45 percre csökken a menetidő, a főváros pedig, az M1-es autópályát használva, két óra alatt elérhetővé válik a vasi megyeszékhelyről.
Tájékoztatása szerint az M86 befejező 40,9 kilométer szakaszának építése két ütemben valósul meg Szeleste és Csorna között, a Hegyfaluig tartó első ütem 2015 szeptemberében készült el.
Hozzáfűzte: a Hegyfalutól Csornáig vezető 33,4 kilométeres szakasz új nyomvonalon épül, az M86-os főút és a 84-es főút csomópontjától indul és az M85-M86-os Csorna elkerülő szakaszának déli csomópontjához csatlakozik.
Loppert Dániel szólt arról is, hogy az építők júliusban végeztek az aszfaltozási munkálataival, elkészült a kopóréteg, és befejeződött a véderdők telepítése is. A kivitelezés utolsó két hónapjában már az útépítéssel, és műtárgyakkal kapcsolatos befejező munkálatok, például a vadvédő kerítések és a táblák kihelyezése zajlanak.
Hende Csaba (Fidesz) Szombathely országgyűlési képviselője a bejáráson úgy fogalmazott: az M86-os gyorsforgalmi út határidőre elkészül, mégis hatalmas időbeli csúszásban van, hiszen megépítését az akkori szocialista-szabaddemokrata kormányzat már 2006-ban megígérte. Ennek ellenére a kormányváltásig mindössze, 3,5 kilométernyit építettek meg belőle.
Kifejtette, 2010-ben nem állt rendelkezésre az útépítésre egyetlen fillér sem, sőt a szükséges engedélyek is hiányoztak és a terület kisajátítása sem történt meg.
Ágh Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő, Vas megye fejlesztési biztosa úgy fogalmazott: az új út átadásával a régi mentén fekvő települések, köztük a mostani szakasznak köszönhetően Vasegerszeg, Vámoscsalád és Répcelak is mentesülnek az átmenő forgalom alól.
Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) Szombathely polgármestere elmondta: Szombathely számára fontos, hogy minél jobban bekapcsolódjon a közlekedés "vérkeringésébe", mert ez a feltétele a további fejlődésnek. Hozzátette: az is fontos, hogy a város elkerülő útja is teljessé váljon, illetve a 86-os fejlesztése déli irányban is tovább folytatódjon. Ezek a fejlesztések szavai szerint továbbra is napirenden vannak.
Puskás Tivadar úgy vélte, az új M86-os kétszer kétsávos, egymástól jól elválasztott út sokkal biztonságosabb, várhatóan kevesebb lesz a baleset.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 08:24, hétfő | Helyi
Az idény végén befejezi pályafutását Nathalie Hagman, a Győri ETO kézilabdázója
Az évad befejeztével távozik a Bajnokok Ligájában és a magyar bajnokságban is címvédő Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatától a svéd válogatott Nathalie Hagman, aki egyúttal felhagy aktív sportolói pályafutásával is.
2026. Április 06. 08:21, hétfő | Helyi
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is a szavazásra buzdít
Legyen minden jobb – ezzel a szlogennel készíti a programjait a Magyar kétfarkú Kutya Párt, amely azt ígéri az idei választáson, hogy embert juttat a parlamentbe.
2026. Április 06. 07:08, hétfő | Helyi
MÁV: április 7-étől jelentős változások a győri fővonalon!
Újabb üteméhez érkezik a Déli-Körvasút építése, így április 7-étől várhatóan 2027-ig Budapest-Kelenföld és Ferencváros között jellemzően csak egy vágányon közlekednek majd a vonatok.
2026. Április 05. 08:24, vasárnap | Helyi
Győri fiatalok a válogatottban
A rangos Multi Nations Youth Swim Meet válogatott versenyen öt győri fiatal képviselte Magyarországot, ami önmagában is komoly elismerés. 2 arany, 1 ezüst, 4 bronzérem a mérleg.
