Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2016. Február 20. 20:00, szombat | Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú Város Honlapja

OLIMPIATÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS NYÍLT GYŐRBEN

OLIMPIATÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS NYÍLT GYŐRBEN

Igazi kuriózumnak tekinthető az a pénteken nyílt állandó kiállítás, amely több mint száz év olimpiai sikereit eleveníti fel a győri sportolók relikviái segítségével.

A mai kor sportsikerei mellett fontos, hogy méltó módon emlékezzünk azokra, akik eredményeikkel hozzájárultak városunk sportéletének fejlődéséhez, példájukkal az utánpótlás gyarapításához is.”fogalmazott a megnyitón Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Kiemelte, a termekben több mint 100 év Győrhöz kötődő olimpikonjainak érdemeivel ismerkedhetünk meg 1912-től napjainkig. Borkai Zsolt hangsúlyozta, a kiállítás létrehozása egy újabb széleskörű összefogás eredménye, létrejöttéhez a felajánlók több mint 600 tárggyal járultak hozzá.

„Köszönet érte, hiszen felajánlásukkal megteremtették a lehetőségét, hogy nem csupán fennmaradhatnak ezek a sporttörténeti relikviák, de a nagyközönség számára is megismerhetővé, bárki által megtekinthetővé válnak. Büszkeséggel tölt el, hogy magam is gyarapíthattam a tárlatot, és mostantól kezdve – ha valaki az aranyérmem felől érdeklődik, mondhatom neki, hogy a győri olimpiatörténeti kiállítás részeként megtekintheti.”

A polgármester kitért a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezésére is. Mint mondta, jövőre több ezer fiatal versenyző látogat el hozzánk, akik Győrben szeretnék bizonyítani, hogy nem csupán reménységek, de a jövő nagy sportolói lehetnek. A MOB elnökeként utalt a 2024-es olimpiára is, amelyre épp a napokban adta behazánk a pályázatát.


Borkai Zsolt végezetül elmondta, reméli, hogy sokan tekintik meg a színvonalas kiállítást, és azt is, hogy a jövőben számos olyan siker születik majd, amely folyamatosan szükségessé teszi a tárlat bővítését.

Grászli Bernadett, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója a kiállítás rendezőjeként elmondta, különleges pillanat ez a győri közgyűjtemények életében. A Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Herman Ottó úti kiállítóterében létrehozott modern tervezésű, látványos kiállítás kronologikus sorrendben mutatja be az elmúlt száz év olimpiáinak győri vonatkozásait.

A kiállítási anyagban 16 sportág 80 sportolójának és 23 sportszakemberének, köztük edzők, játékvezetők, sportvezetők, orvosok és újságírók relikviái jelennek meg, akik összességében 41 dobogós, és 39 további pontszerző helyezést tudhatnak magukénak.

A megnyitót követően az olimpikonok maguk is megtekintették a tárlatot, és elismerően nézegették egymás relikviáit. A kiállítótérben rengeteg sporttörténeti érték található. A teljesség igénye nélkül megcsodálhatjuk Kammerer Zoltán aranyérmeit, Keglovich László 1968-as mexikói olimpiai oklevelét, Iváncsik Mihály 1992-es barcelonai versenyzői kártyáját, Herceg Miklós 1996-os atlantai mezét, Kulcsár Anita 2004-es athéni felszerelését, de láthatunk számos olimpiai formaruhát, kabalafigurákat, kortörténeti dokumentumokat, interaktív felületeket és egy idővonalat, ahol 1912-től 2014-ig olvashatjuk, hogy melyik olimpián kik vettek részt városunkból.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:15, szombat | Helyi

Módosul a vonatok és a Volánbusz-járatok menetrendje a szombati munkanap miatt

A munkanap-áthelyezés miatt augusztus 3-án, szombaton a pénteki napra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok, valamint módosul a Volánbusz-járatok menetrendje is – közölte a Mávinform.

2024. Augusztus 03. 08:14, szombat | Helyi

Keményet lépett a püspökség: Benkovich Ferenc nem misézhet az eddigi szolgálati helyén

„A hívők nyugalma és az Egyház békéjének érdekében a nyugállományba vonult Benkovich Ferenc egykori plébánost a Győri Egyházmegye

2024. Augusztus 03. 07:09, szombat | Helyi

Koronavírus: Győrben emelkedés figyelhető meg a szennyvízben

Az előző héthez képest változatlan a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Öt nagyvárosban azonban emelkedést mértek.

2024. Augusztus 02. 09:13, péntek | Helyi

Indul a pótfelvételi: tavaly a Széchenyi-egyetem rekordot döntött

Július 30-tól indult a pótfelvételi: augusztus 7. éjfélig adhatják le jelentkezésüket azok, akik a július 24-ei ponthatárhúzáson egy intézménybe sem nyertek felvételt.