Hírek
2020. Január 14. 15:00, kedd | Belföld
Online filmlexikont hozott létre az MMA
Magyar filmek a kezdetektől napjainkig címmel online filmlexikont indított a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).
Az intézet immár öt éve működik azzal a céllal, hogy programjaival hosszú évtizedekre hatást fejtsen ki a művészeti közegre. Ennek jegyében született meg tavaly az intézet online irodalmi lexikonja, és most hasonló formában a filmes lexikon is – mondta el a www.mmalexikon.hu címen elérhető kiadvány keddi budapesti bemutatóján Kocsis Miklós, az MMA MMKI vezetője.
Jankovics Marcell rajzfilmrendező, az MMA alelnöke hangsúlyozta: a vállalkozás komoly hiányt pótol azzal, hogy a filmek felől közelíti meg a tárgyát, hiszen bármennyire is fontosak az alkotók, a legfontosabbak maguk a filmek.
Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára hozzátette: az MMA fontos feladata a magyar filmművészet népszerűsítése, ennek jegyében több műfajban is válogatásokat mutattak be a legfontosabb magyar filmekből, de az MMA könyvkiadásának is központi témája a hazai filmművészet, melynek nemzetközi népszerűsítésében is szerepet vállal az akadémia.
Az MMA emellett számos filmfesztivált, filmes rendezvényt, díjat támogat, és segíti jelentős magyar filmalkotások restaurálását is – számolt be.
Gelencsér Gábor, a lexikon szerkesztőbizottságának vezetője elmondta, hogy nem csupán a játékfilmekre, hanem a többi filmes műfajra is figyelmet fordítottak, csupán a televíziós filmek maradtak ki.
Mint kiemelte, a lexikonnal nem szerették volna felforgatni az eddig kialakult filmtörténeti kánont, több ponton azonban finomítottak rajta.
A válogatás fő szempontja az esztétikai megközelítés volt, de néhány film társadalom- és intézménytörténeti megfontolásból került be a válogatásba, továbbá az 1945 előtti filmekre is kiemelt figyelmet fordítottak – jegyezte meg a főszerkesztő.
Mint közölte, összesen 300 játékfilm, 75 dokumentumfilm, 30 rövidfilm, 25 kísérleti, 10 ismeretterjesztő és 50 animációs film szócikkét tervezik megírni, ebből eddig száz szócikk készült el.
A szerkesztőbizottság vezetője MTI kérdésére azt válaszolta, hogy a munka később is folytatódik majd: noha a kortárs filmek feldolgozása mindig nehezebb, a legfontosabb – például díjnyertes – friss munkákról is folyamatosan születnek majd szócikkek.
Forrás: hirado.hu
Kép: nullahategy.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
2026. Április 25. 17:56, szombat | Belföld
Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát
