Hírek
2010. November 13. 07:21, szombat |
Belföld
Forrás: HírTV
Összefogás: árvízbiztos házak épülhettek Felsőzsolcán
![Összefogás: árvízbiztos házak épülhettek Felsőzsolcán](/external/image_cache/a/d/c/adcdc2707c5ae68a8848ef09f53bd062.jpg)
Az összes állami támogatással épült ház megkapta a használatba vételi engedélyét az árvíz sújtotta Felsőzsolcán. Pénteken ünnepélyesen átadták azt a lakóházat is, amely úgynevezett monolit vasbeton technológiával épült.
Az óbudai önkormányzat, valamint vállalkozások és magánszemélyek támogatásával összesen három, monolit vasbeton technológiával épült, árvízbiztos ház készül a településen. A szponzorok megszervezése mellett a III. kerületi önkormányzat vállalta a tervezés, az engedélyeztetés és a kivitelezés összehangolását is.
„Hoffmann Pál, Tököl polgármestere keresett meg több polgármestert, hogy segítsünk az árvízkárosultaknak, és akkor döntött úgy a kerületi önkormányzat, hogy mi is egy ház újjáépítését vállaljuk. Majd ekkor keresett meg egy kerületi vállalkozó is minket, hogy ő is szeretne segíteni és az ő összefogásával végül is három ház újjáépítésében vehettünk részt” – mondta el Bús Balázs. A III. kerületi fideszes polgármester hozzátette: a kerületi iskolák is nagyon komoly gyűjtést szerveztek, majdnem két millió forintot gyűjtöttek, amit szintén az itteni térség iskoláinak, óvodáinak juttatnak el.
Segítség a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól
Eddig mintegy 50 millió forintnyi adománnyal segítette a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a vörösiszap-katasztrófa károsultjait. Ebből az összegből fedezik például az otthonukat vesztett családok albérleteit is. Az albérleti szerződéseket három plusz három hónapra köti a jótékonysági szervezet a károsultaknak. Eddig száz lakást bérelt ki, három lakást már meg is vásárolt, további négyet pedig ezután fog.
(hírTV)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Mélyponton a születésszám
Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Orbán Viktor Románia miniszterelnökével tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról és a román schengeni tagságról
Orbán Viktor miniszterelnök tavalyi tárgyalásukat követően idén is megbeszélést folytatott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államti
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Ukrajna azokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, akik következetesen kiállnak a béketárgyalások mellett
Ukrajna Magyarországot és Szlovákiát, azokat az országokat zsarolja a kőolajszállítás leállításával, amelyek következetesen kiállnak az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások mellett
2024. Július 27. 06:00, szombat | Belföld
KSH: a benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 610 forint volt, ami 6 forinttal alacsonyabb a szomszédos országok átlagértékénél.